Kitépett fecni - „Normális vagyok?”

Sziasztok Kedveskéim!

Nagyon nagyon szégyellem magam... És nagyon sajnálom, hogy nem írtam rengeteg ideig. Sajnos nem nagyon jut időm a történetre, még magamra sem.

   Most egy különkiadást hoztam nektek, egy kitépett fecnit abból a bizonyos naplóból vagy jegyzetfüzetből, amiben a lapok vannak. Remélem ezzel tudok egy kis újat nyújtani, valami olyat, ami kiengesztel Benneteket. Ez a rész nem más, mint Ádám szemszögéből fog íródni. Jó olvasást kívánok, véleményeket elfogadok. ☺

   Szokásosan reggel ötkor ébredtem egy rossz éjszaka után. Imádnivaló kutyusom nagyon sokat nyüszített és hála az én egyik rossz tulajdonságomnak, hogy minden apró mocorgásra, zajra, érintésre felébredek, aztán meg az istenért nem akarok visszaaludni. A kis szaros volt a hibás. Sosem jó neki semmi. Ha a lábamnál feküdhet az sem, ha a kis ágyikójában, az sem, aztán meg itt ugat és nyüszít mellettem, hogy vegyem már fel.
   Egy pici, ám már elég öreg kis yorki boldog gazdája vagyok. Sajnos már szegény az élete végét járja, tizenegy éves, pedig nagyon szeretem. Fájni fog majd egyszer a kis édest elveszíteni. Mindig amikor tanulok, a pici, meleg testével odaül elém, csak néz, de már tudom, hogy az ölembe akar ülni. Ígyhát mindig felveszem, simogatom, Mazsola meg alszik a lábaimon. Igen, a neve a kis szarosnak Mazsola. Nem valami kreatív név, de nem jutott anyukámnak sem jobb az eszébe. Mindig elámulok, milyen szép fényes szőre van. Kicsit elhanyagolom. Minden nap fésülgetni kellene a szőrét, de a tizenegy év alatt egyszer sem fésültem még meg. Valahogy nincs türelmem hozzá. Játékos kutyus, imádok vele játszani, amikor van egy kis szabadidőm.
   Még a táborig rengeteg időm van. Nagyon kíváncsi vagyok az új gyerekekre, hiszen úgy járja a hír, egy nagyon okos, jó képességű osztály jött össze. Bár az előzőt nehéz lesz überelni, ők a legjobbak, a fő kedvenceim. Meglepődtem, amikor a névsort olvasgattam tegnap a tanáriban. Nagyon régóta nem volt már lány ebben a tagozatban. A kollégák egy kicsit beszélgettek már vele, kitudtak egy pár dolgot és szerintük egy nagyon rendes, aranyos, főként okos lányról van szó. Hát remélem nem is lesz liba, mert kinyírom magam. Ebbe az iskolába okos lány nagyon ritkán felvételizik.

   Lassan el is kellene kezdenem öltözködni, bár az alsógatya és a pizsama felső elég komfortos a meleg szobában. Csak ülök a széken és nézem, ahogy szűrődik be a hajnali napfény a tetőablakon. Néha belenézek az egyik tükörbe, nem nehéz, csak meg kell fordulnom, mivel három tükrös szekrény áll a hátam mögött.

- Ki ez a szexi pasi velem szemben? - teszem fel hangosan magamnak a kérdést. - Jaaa, nem, nem is vagyok az.

   Erősnek kell mutatnom magam, el kell hinnem, hogy én vagyok a legszebb! Még akkor is, ha nem. Hátha egyszer lesz egy nő, aki ígyis elfogad. Ígyis, hogy nem vagyok jóképű, nem vagyok egy szép ember, dagadt is vagyok egy kicsit, vannak feltűnő esztétikai problémáim. Mégis azt kell mondanom, hogy szép ember vagyok, jóképű, a legjobb. Mert ha ezt nem teszem, ha nincs ekkora egóm, akkor el is áshatnám magam a kert végébe. De igazán mindegy is, hogy van-e nő vagy nincs, mert nekem így egyedül is tökéletes, egyedül is ilyen csodás élni, mint ahogy teszem. Legalább ha kockulni van kedvem, akkor kockulok, ha nézni akarom a kedvenc sorozataimat, akkor azokat nézem, senki sem zavar közben.

   Kinyitom a szekrényt, ingek tömkelege tárul elém. Nagyjából minden napra jutna három különböző ruhadarab.

 Nézegetem, vajon melyik lenne az igazi, nem mindennap találkozom ilyen lánnyal, akinek komoly szándékai vannak. Ígyhát a kedvenc, világoskék ingem mellett döntöttem, persze nem a rövid ujjúra esett a választás, hiába lesz ma negyven fok. A fekete hosszú farmerom is tökéletes lesz és a legújabb húszezer forintos cipőm is.  Az előző már elhasználódott, kellett vennem egy újat, dehát kevesebbért nem akartam semmit, ez az ár volt a minimum, a márka igen is számít, még akkor is, ha senki sem látja, hiszen nem sokan szoktál a lábam nézegetni. Szinte minden nap tömény százezer forint van rajtam, dehát miért ne, ha megtehetem. Tegnap selejteztem a szekrényben és amelyik ruhámat már nem használom, azt összehajtogattam és elajándékoztam olyan embereknek, akiknek tudom, hogy szükségük van rá jobban, mint nekem. Nem voltak agyon mosva, jó anyaguk van, a márkás ruhák azért kevésbé mennek tönkre mint azok, amik nem azok. Hiába vagyok én ekkora arc, tudom, honnan jöttem. Tudom, milyen nehéz gyerekkorom volt. Éppen ezért szívesen segítem azokat a családokat, akiknek nincs, vagy csak nehezen, nagyon sok munka árán egy kevés. Ajándékoztam már gyerekeknek biciklit, ruhákat, számítógépet, még az xboxomat is, ha már nem használom. Annál nagyobb öröm sosincs, ha látod a másikon, hogy boldog.
   Nagynehezen elkészülök, még megetetem a kis szarost, aztán már megyek is, hiszen jönnek a kis pöcsösök, muszáj időben ott lennem. Így hét óra környékén sincs hideg már, kellemesen fújdogál a nyári szellő. Nem is értem miért kell ilyen hamar bemennem, a gyerekek csak nyolctól fognak jönni. Biztos már megint ilyen hülye megbeszélésünk lesz.
   Utálom a megbeszéléseket. Rám semmi sem vonatkozik, amiről az igazgató mindig dumál. Nem vagyok osztályfőnök sem, ilyen gondom nincs is, bár a látásom miatt nem tudnám az apró betűvel írt bizonyítványt kitölteni. Ha nagyon muszáj tudok kemény lenni a gyerekekkel is, de nem szeretek. Az nem én vagyok. Nem akarom, hogy úgy gondoljanak rám, ez a majom keserítette meg az életem. Az, ha az embernek van egy osztálya, hatalmas felelősséggel is jár, az meg nem nekem való. Nem tudnék vigyázni, figyelni huszonnyolc gyerekre. Az osztálykirándulás is necces lenne, mivel én csak ötcsillagos szállodákban szoktam meghálni, az alacsonyabb színvonal nem nagyon jellemző. Szeretek menni osztályokkal mint kísérő, viszont a sátras buli kizárt. Én ugyan nem fagyok meg és nem alszom a földön. Nem ér meg nekem ennyit az a bizonyos osztályfőnöki pótlék, mint amennyi felelősséggel jár az egész. Anélkül is borzasztó jó életem van.
   Körülbelül tizenöt perc séta a lakásomtól a suli, szóval elég hamar ideértem. Nem akarnék máshová költözni, a város központjában van a lakás, innen nagyon sok helyre el tudok rohanni viszonylag rövid időn belül.  Nem szeretek tötyörögni az utcán, szeretek haladni, minél gyorsabban odaérni a megfelelő helyre. Már megszoktam, hogy az utcán mindig néznek. Nem szokványos, hogy ingben megy egy ember a munkahelyére, hacsak nem egy irodába megy valami aktakukacnak. Egy középiskolai tanár - legalábbis az átlag -, nem öltözik így a munkahelyén.
   Beülök a tanáriba, nem sokan vannak még bent, talán csak hárman. Előkapom az ipadet és elkezdek játszani valamit, le kell kötnöm magam addig, ameddig nem jön az igazgató a beszédét megtartani. Igazán nem is az én feladatom lesz a gyerekekkel lenni, hát van osztályfőnökük, az ő feladata lesz minden, én csak segítek. Lassacskán mindenki megjelenik, kivéve egy valakit. Mégpedig a legfontosabb embert, az egyik leglényegesebb tanárt, az új A osztály osztályfőnökét. Az igazgató elmond mindent, ismerteti a programot, majd hirtelen rám néz és megindul felém.
- Ádám! A te feladatod lesz a gyerekekkel foglalkozni a három nap alatt, mivel Erika nem ér rá, a kislánya beteg lett és nem hagyhatja magára. Te leszel a főnök, mondhatjuk úgy is, hogy a pót osztályfőnök. Most megkaphatod a lehetőséget a gyakorlásra.
Konkrétan elakadt a lélegzetem is. Azt sem tudom hogyan fogjak hozzá, hogyan kell ezt csinálni. Nekem? Gyerekkel? Három napig együtt? Nagy pánikban cammogok fel az utolsó emeletre, a kollégiumba. Azon töröm a fejem, vajon mit tudok velük majd csinálni. Evelin, aki ugyan csak német tanár és a kollégák közül talán a legközelebb áll hozzám odajön hozzám egy székkel a kezében.
   Evelin egy elég alacsony tanárnő, ő is a ducibb nők közé tartozik, fekete haja a válláig ér. Kedves, lágy hangja van, meg amúgy egy igen jószívű ember. Jelenleg egy kis szandált, egy fekete nadrágot és egy fehér pólót visel, egyedül csak én öltöztem ki erre az alkalomra. Bár nem meglepő, mindig ki szoktam öltözni minden nap. Most pedig jó benyomást kell keltenem, nem mindegy, hogy a gyerekek hogyan ítélnek meg.
- Nyugi Ádám! Nem lesz gond! Még sosem láttalak a tíz év alatt egyszer sem feszültnek. Te vagy a nyugodtság mintapéldája. Tudsz te a gyerekkel bánni, hiszen az iskola háromnegyed része imád téged. Nem így van?
- De... - sóhajtok egy nagyot, miközben a többi osztályfőnök is belép és elfoglalja a saját helyét. - Mi van, ha ezek a gyerekek nem fognak kedvelni?
- Mondom, hogy nyugi! - válaszol Evelin, majd megsimogatja a vállam úgy gyengéden.
   Lassan megérkeznek az első diákok, befizetik az ebédet és a könyveket, majd az osztályfőnököknél részt vesznek egy gyors pofaviziten. Elmegy vagy negyven gyerek, mire végre valahára hozzám is jön egy srác.
- Őőő... szia! - bénáskodok itt, fogalmam sincs, hogy hogyan kellene nekifogni. - Szóval... téged hogy hívnak?
- Szabó Flórián vagyok - válaszolt a srác.
- Akkor üdvözöllek nálunk - próbálom valahogy, de fogalmam sincs, hogy mit mondjak, égek, mint a rongy.
- Szóval Flórián... nagyon szép neved van - Evelin megment. Mint mindig. - Az egyes szoba van nektek kijelölve, rögtön itt az első, válassz nyugodtan ágyat magadnak, remélhetőleg jönnek a többiek is.
- Megmentettél - szólok oda Evelinnek, ő meg csak megsimogat.
- Ádám, mondtam, hogy nyugi. Nem kell ezen stresszelni, csak természetesen.
   Jöttek a fiúk, de még mindig csak a fiúk. Annyira kíváncsi vagyok már, hogy az a lány hogy néz ki. Olyan jól elvoltam magamban, egy kicsit el is bambultam, majd arra eszméltem, hogy egy lány áll előttem és mosolyog. Jézus... rám mosolyog? És olyan szép mosolya van...
- Te lennél Niki, ha nem tévedek? - azért már bátrabb vagyok én is.
- Igen, kizárásos alapon én lennék. - Olyan csodaszép ez a mosoly... Lehet egy kicsit zavarban vagyok, izzadnak a tenyereim.
- Majd tizenegy órakor találkozunk, jövök fel értetek, egy öt perccel hamarabb biztos. Most a kolléga megmutatja, hogy merre vidd a cuccodat, a ti szobátok merre lesz a többi lánnyal.
- Nagyon szépen köszönöm! - mosolyog és elmegy. Atya világ! Egy csodaszép lány, ilyen szépet még ebben a suliban sosem láttam, főleg nem gépészetin. Nagyon csinos, szép vékony, kis törékeny lányka. Gyönyörű, szőkésbarna fényes hajkorona, hatalmas szempillák, zöldes szemek. A mosolyáról ne is beszéljünk. Igaz, kicsit rendezetlen a fogsora, de ettől olyan különleges és szép. Hirtelen valaki hozzám ér. Nagyon megijedek, hiszen folyton csak Nikin jár az eszem,  csak rá tudok gondolni. Vajon milyen céllal jött ide?
- Ádám, én már találkoztam a lánnyal és beszélgettem vele. - Összebújunk ott öten tanárok, miközben hallgatjuk a történetet. - Egy nagyon okos lány, egy gyönyörű bizonyítvánnyal. A Műegyetemre akar majd menni Pestre és járműmérnöknek szeretne tanulni. A nagy álma az, hogy autó tervező legyen, akár utcai autókat, akár versenyautókat tervezhessen. - Ezt már nagyon szeretem, amikor valakinek vannak elképzelései a jövőjével kapcsolatban. Meg is kaptam a magamban feltett kérdésre a választ. Egyelőre nem néz ki libának és az álmai megismerése után nem is tartom annak.
   Viszont még mindig a mosolya van bennem. Jézusom... normális vagyok? Ez csak egy kislány. Csak egy diáklány. És a feladatom csak annyi, hogy megismerkedjek vele és próbáljam magam elfogadtatni, próbáljak úgy viselkedni, hogy ne taszítsam magamtól. Nem, nem vagyok szerelmes, meg semmi, csak szimplán aranyos a lány és kész. Biztos csak a férfi vágyaim szólnak belőlem, semmi több. Már hat éve nem voltam senkivel, nem nagyon figyelem a nőket sem az utcán, meg sehol sem. Erőt veszek magamon és le fogom győzni ezeket a vágyakat!