Kedveskéim! <3 Nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatásokat, szuper érzés, hogy tényleg ennyire tetszik a történetem Nektek! :) Már tényleg annyira sok dolog történt, hogy lassan észben sem tudom tartani. Ha esetleg van valami hiányérzetetek, akkor írjatok csak egy üzenetet vagy egy kommentet és megpróbálom beleszőni a történetbe. :)
Jó olvasást:
| Nina
A félelem napja... Mindenki így hívja a suliban ezt a napot, de meg is értem miért. A gólyaavató ahogy elmesélik nem a legkellemesebb élmény. Mindenki olyanokat állít, hogy szörnyen meg leszünk szivatva, akit utálnak a végzősök, az a személy lesz kipécézve a feladatok végrehajtására. Meg persze én, mint lány... Ádám egész héten azt mondogatta, hogy megkapom én is, de semmi olyan nem lesz, amivel sértenék a testi és lelki épségem. És persze a lisztről beszélt, nem értem miért, olyan kelléket nem is kellett vinnünk. Vittünk fogkeféket, vödröket, labdákat, de lisztet nem. Ami a legjobb a dologban, hogy hastáncosoknak kell beöltöznünk és még egy kis produkciót is be kell mutatnunk. Úgy határozunk, hogy egy Irigy Hónaljmirigy számra fogunk mozogni, mégpedig a Cup-cupra, az pontosan passzol az iskolához is meg a produkcióhoz is.
- Akkor mit fogunk csinálni, van már valami koreográfia, táncos lábú palántáim? - kérdezi osztályfőnökünk, hogy is állunk valójában.
- Háát... Nem is tudom... - vakargatja Dani a fejét -, igazából nem annyira gondolkoztam rajta. Dani az egyik kis táncos, aki most jelen van. Megtudjuk, hogy egy néptáncos csoport tagja, de régen járt társas táncra is. Nálam magasabb természetesen ő is, vékony, mint majdnem az összes fiú. Haja kicsit hosszabb, nincs formára nyírva, ahogy van, neki úgy jó. Flóriánnal hatalmas cimborák lettek már az első percben, van közös témájuk, mégpedig a gördeszkázás.
- Na jól van cuncikám, akkor állj ki és fogj hozzá! Ez kell nekünk ma délutánra! - áll meg előtte a tanárnő határozottan, karba tett kézzel, ellentmondást nem tűrően.
Dani próbál meg valamit összehozni, de nem nagyon jön össze neki a mozgás, nem találja a ritmust.
- Ebből elég Dani! - áll fel határozottan Tomi a sarokból. Bőr kabátját nem veszi le, láncok lógnak a nadrágja zsebeiből és hajzselét hord a táskájában. Innen lehet leginkább megismerni. Nem sok ideje vagyunk együtt, de annyira kiismertem, hogy tudjam, biztos tud kedvesebb is lenni, nem csak mindig ilyen bunkó szemét, aki másokat lenéz. - Van ötletem, remélem jó lesz, csak ki kellene menni nagyobb helyre.
Az iskola udvarán van egy füves terület, oda tudunk kimenni, az egész osztály, de majd csak a következő órán, ami nyelvtan lesz. Tanárnőnk beszél a tanár úrral, hogy engedjen ki minket az óráról, persze neki nem muszáj jönnie. Nem sok van a szünetből, hisz ezek csak tíz percesek, mire kihozzuk a hosszabbítót a magnóhoz, addigra már vége is lesz. Tomi áll előre, háttal nekünk, mire nyílik az ajtó és megjelenik Mr. Elegante.
- Nem lesz jó gyerekek! Ez milyen alakzat? A tehenek mennek így, akiket legeltetek a réten! - közli velünk, amint meglátja a csoportot. - Lehetne egy háromszög formát kialakítani. Elöl állna egy ember, mellette kettő, und so weiter.
Főszervezőnk beáll az alakzat csúcsába, a többiek pedig úgy igazodnak, ahogy Ádám kéri.
- Neeem, továbbra sem lesz jó! Niki, gyere csak ide előre? Hisz te lány vagy, biztos jól fog menni a dolog, a lányok az ilyeneket érzik. - Istenem, már megint kezdődik! Picsányi hastáncos ruhában és melltartóban kell legelöl állnom úgy, hogy az összes végzős engem néz. Kösz megint!
Eltaláljuk végre a táncot, nagyon hamar meg is tanuljuk, mostmár várjuk a délutánt. Ilyen tipikus kettőt jobbra - kettőt balra csárdás jellege lett a dolognak. Tényleg, annyira szépek vagyunk, a fiúk rózsaszín szoknyában és zoknival kitömött melltartóban feszítenek, van, akiről az ugyancsak rózsaszín vagy éppen szőke paróka sem hiányozhat.
Noel a hab testével ezt a tábort erősíti, akárcsak Tomi, ők ketten nagyon egymásra hangolódtak.
Elindul a zene, amire kivonulunk. Egyik végzős srác érzi a dolgot, egészen jól levezényelni a műsort.
- Itt jönnek a mi kis ribikéjeink, akarom mondani a nagyon tehetséges hastáncos hölgyeink. Húú, mennyi itt a Conchita!
Beállunk alakzatba a zsűrivel szemben, ahogyan tanultuk, majd újra elindul a zene. Kicsit sem kínos rázni a melleket és tekergetni a hátsót, ááá, dehogy!
- Na jól van, de most adjátok elő a többi végzősnek is, ne csak a tanároknak, hisz ez a mi bulink! - szól a műsorvezető.
Megfordulunk, ugyancsak elrázzuk amit el kell, ezután a fiúk a pálya szélén felállnak, elkezdenek tapsolni és fütyülni, valamelyik videózott is, meg természetesen drága felügyelőnk is készítette a fotókat. Jön a többi osztály is, bár ők nem kaptak ilyen feladatot. Vannak idősek, takarítónők, meg minionok is, Rékáék, akik ugyan csak kis aranyosak. Minket A-sokat szívattak be a végzősök.
Kiosztják, kinek milyen feladatot kell végrehajtania. Valakik mentnek biciklit mosni, valakik tablókat keresni, valakiknek különböző erőnléti feladatokat kell végrehajtaniuk. Majd bejelentik a rém álmunkat: A liszt fújást.
- Erre a megtisztelő feladatra szeretném kérni az A-ból Ács Vilmost és...
- Tudtam, éreztem, hogy én! - érez rá a dologra Vili, akit a legtöbbször szívattak a felsőbb évesek.
- Nyugi, én leszek a másik, érzem! - teszem a vállára kezeim, szinte biztos vagyok benne, hogy így lesz.
- Éééss... Vörös Nikolett! Kérlek titeket fáradjatok a többi osztály mellé a pálya szélére.
- Kapd be, Ádám! Tudom, hogy a te mancsaid is benne vannak! - bosszankodom egy kicsit hangosabban a kelleténél, majd megyek Vili után.
- Egy ötforintost kell megtalálnotok egy kiló liszt alatt. Vizezzétek be az arcotokat jól, hogy azért ne legyen kellemes érzés, majd térdeljetek le, de úgy, hogy a kezeiteket nem tehetitek rá az asztalra - közli velünk az egyik szervező.
Mikor már az összes csapat készen áll megfújják a sípot és kezdődhet a muri. A legrosszabb, mikor a torkodba megy az a liszt, amit a társad fúj, jelen esetben Vili. Szerencsére még megvan, hogy hová tette a srác a pénzt, így tudjuk, hol kell jobban keresni. Még így is nehéz, mivel ott van a legtöbb liszt, ráadásul az érme igen csúszkál a tálcán. Nehéz kinyitni a szemünket, folyamatosan jön a por mindenfelől, még a szél is rásegít egy kicsit. Vili látja, megfogja majd felmutatja, hogy megtaláltuk, így végre abba lehet hagyni. Készül fotó is rólunk, bár nem sokat látunk, de az biztos, hogy facebook poszt lesz belőle. Természetesen nem a tanár úr jön személyesen, hanem elküldi az egyik sráccal az iPadet, hisz ő ezt is megteheti.
Amint vége, megyek fel a mosdóba, ami természetesen a harmadik emeleten van, hogy megpróbáljam magamról lemosni a sok lisztet. Persze találkozom Kamillával, a D-ből őt választották erre a „nemes” feladatra.
- Aj, annyira utálom, hogy így ragadok! - közli velem elégedetlenül.
- Este hajmosás lesz, van egy olyan érzésem - válaszolok, végül is egy a gondunk.
Legalább negyed óráig mosakodtam, mire nagyjából lejött a por az arcomról és egy kisebb hajmosáson is részt vettem.
Lent Vili áll előttem, fekete melltartóján meglátszik, hogy mit is csináltunk, bár igaz, az enyém citromsárga, de még így is sokat rázok ki belőle. Széles vállai, viszonylag izmos karjai és testalkata nem épp arra utal, hogy nincs jó erőben. Nálam ugyancsak magasabb, mint a legtöbb srác, de nagyon barátságos és érti a hülyeséget, nem vette ezt sem olyan komolyan, mint mások. Vannak ismerőseink akik B-sek, ők a takarítónők, így kérünk tőlük partvist, amivel le tudjuk magunkat nagyjából porolni. Annyira már nem vagyunk képben, talán vége is van a dolognak, már megvannak az összpontszámok is.
- Tudtam, éreztem, hogy én fogom kapni ezt a feladatot! - szólal meg a mi kis Vilmosunk nyugtalanul, miközben mozgatja folyton a lábait, nem bír nyugton maradni. - Mondtam, hogy utálnak a végzősök!
- Valahogy én is éreztem, és ebben nem csak a végzősök keze van egy sejtés szerint - futtatom tovább a szálat, mivel lejött, miért emlegették nekem egész héten a lisztet.
Kihirdetik az eredményeket, egy pont híján, de utolsók leszünk, így nekünk kell takarítani. Van a földön a feladatokból maradt zsebkendőhalom, eldobált flaskák a végzősök által, ne legyen könnyű dolgunk. Mivel lány vagyok, ezért nem engednek nehéz munkát, tehát csak tálcákat kell törölgetnem, ki kell ürítenem a szemetest, ha megtelik, meg ilyen apróságok. Ádám még mindig lent beszélget, kezében a zászlóval, amit a fiúk készítettek, lassan már egy lélek sem lesz az udvaron.
- Aj, valaki vigye már fel, annyira nincs kedvem! - nyűglődik látványosan, bár ma egész nap lusta volt.
- Adja, majd én felviszem - ajánlom fel segítségem, úgyis beszélni szeretnék vele.
- Nem kell, felviszem én. Inkább, mint hogy te - közli, majd egy kicsit oldalba lök és a lépcsősor felé vesszük az irányt.
Ahogy a tanári elé érünk elállom az útját, ne tudjon bemenni. Csípőre teszem az egyik kezem, a másikkal meg kiigazítom a szoknyát egy kicsit.
- Szóval, hogyan is van ez? - kérdezem, szerintem mindketten tudjuk, hogy miről van szó.
- Mi hogyan van? Hát ezt most miért kérdezed? - tárja szét kezet amennyire tudja, értetlenül néz rám.
- Tudom, hogy az Ön mancsai is benne vannak a dologban! - folytatom tovább a vallatást.
- Milyen dologban? - kérdez megint vissza, már kezd felbosszantani.
- Vajon miért mondogatta nekem azt már több héten keresztül, hogy így a liszt, meg úgy a liszt?
- Jaaa, hát azt kettő óra előőőttt - nézi meg közben az óráját - tíz perccel tudtam meg, hogy te leszel ott.
- Még el is higgyem a dolgot? -teszem fel neki sokadik kérdésem, miközben jön az osztályfőnökünk.
- Ádám, hogy a te hasznodat is vehessük a mai nap folyamán, tedd már meg azt, hogy összehajtod valahogy a zászlót - utasítja az urat, aki rögtön visszaszól.
- De miért? Hát én hasznosan töltöttem a napom!
- Ádám, azt mondtam, hogy most azonnal hajtsd össze! - emeli fel egy kicsit jobban osztályfőnökünk a hangját, hatásosabb is lesz, drága tanár urunk leteszi az iPadet és a kulcsait, majd hozzáfog.
- De... ez büdös és nagyon ragad! - fogja meg két újjal a textilt, azzal az undorral, amit még sosem láttam egy emberen sem.
- De hagyja, megcsinálom én - ajánlom fel neki a segítségem.
- Szerintem inkább csak fogd meg a végét és tartsd, hogy feszes legyen. Fúj! Hogy lehet valami ennyire mocskos?! - Tipikus piperkőc, utálja, ha valami ilyen fajta munkát kell végeznie, ilyen a fizikai munka is, vagy például ez, aminek van egy kisebb alkoholos, hígítós szaga. - Mostmár nagyon büdös lettem! - nézegeti, szagolgatja mind a két tenyerét egyenként. - Viktor rád van tapadva, igaz?
- Ilyen jól látja a dolgokat, nem is gondoltam volna! - felelek, majd kiállok az ajtóból, mostanra megnyugodtam.
- A vak is látja, hogy nyomul a srác a tábor óta - rántja meg a vállát, látszik rajta, hogy sajnál. - Egész végig a hátsódat nézte, csak tudd.
- Sajnos. Olyan buta szegény gyerek!
- Te ahhoz túl értelmes vagy, hogy egy ilyen hülyével kerülj össze! Neked nem egy ilyen srác kell, ezt hidd el! - teszi kezét a vállamra, majd végighúzza a karomon. - De most könnyes búcsút kell hogy vegyek, Hölgyem, alaposan mosd meg a hajad este! - villantja rám mosolyát, legszívesebben nekiugranék, hisz tudom, hogy ezt ő intézte.
- Nem lesz a hajmosásban hiány, hála Önnek! - szólok vissza, majd fogom a cuccom és elballagok a kollégiumba, ahol azonnal bevágom magam a zuhanyzóba, jól magamra zárom az ajtót, senki se zavarjon. Ledobálom gönceimet, legalább fél kiló liszt szóródik ki belőlük, megrázom sörényemet is, azért onnan sem kevés. Ádám, ezt még egy pár soron visszakapod, nem úszod meg szárazon!
- Akkor mit fogunk csinálni, van már valami koreográfia, táncos lábú palántáim? - kérdezi osztályfőnökünk, hogy is állunk valójában.
- Háát... Nem is tudom... - vakargatja Dani a fejét -, igazából nem annyira gondolkoztam rajta. Dani az egyik kis táncos, aki most jelen van. Megtudjuk, hogy egy néptáncos csoport tagja, de régen járt társas táncra is. Nálam magasabb természetesen ő is, vékony, mint majdnem az összes fiú. Haja kicsit hosszabb, nincs formára nyírva, ahogy van, neki úgy jó. Flóriánnal hatalmas cimborák lettek már az első percben, van közös témájuk, mégpedig a gördeszkázás.
- Na jól van cuncikám, akkor állj ki és fogj hozzá! Ez kell nekünk ma délutánra! - áll meg előtte a tanárnő határozottan, karba tett kézzel, ellentmondást nem tűrően.
Dani próbál meg valamit összehozni, de nem nagyon jön össze neki a mozgás, nem találja a ritmust.
- Ebből elég Dani! - áll fel határozottan Tomi a sarokból. Bőr kabátját nem veszi le, láncok lógnak a nadrágja zsebeiből és hajzselét hord a táskájában. Innen lehet leginkább megismerni. Nem sok ideje vagyunk együtt, de annyira kiismertem, hogy tudjam, biztos tud kedvesebb is lenni, nem csak mindig ilyen bunkó szemét, aki másokat lenéz. - Van ötletem, remélem jó lesz, csak ki kellene menni nagyobb helyre.
Az iskola udvarán van egy füves terület, oda tudunk kimenni, az egész osztály, de majd csak a következő órán, ami nyelvtan lesz. Tanárnőnk beszél a tanár úrral, hogy engedjen ki minket az óráról, persze neki nem muszáj jönnie. Nem sok van a szünetből, hisz ezek csak tíz percesek, mire kihozzuk a hosszabbítót a magnóhoz, addigra már vége is lesz. Tomi áll előre, háttal nekünk, mire nyílik az ajtó és megjelenik Mr. Elegante.
- Nem lesz jó gyerekek! Ez milyen alakzat? A tehenek mennek így, akiket legeltetek a réten! - közli velünk, amint meglátja a csoportot. - Lehetne egy háromszög formát kialakítani. Elöl állna egy ember, mellette kettő, und so weiter.
Főszervezőnk beáll az alakzat csúcsába, a többiek pedig úgy igazodnak, ahogy Ádám kéri.
- Neeem, továbbra sem lesz jó! Niki, gyere csak ide előre? Hisz te lány vagy, biztos jól fog menni a dolog, a lányok az ilyeneket érzik. - Istenem, már megint kezdődik! Picsányi hastáncos ruhában és melltartóban kell legelöl állnom úgy, hogy az összes végzős engem néz. Kösz megint!
Eltaláljuk végre a táncot, nagyon hamar meg is tanuljuk, mostmár várjuk a délutánt. Ilyen tipikus kettőt jobbra - kettőt balra csárdás jellege lett a dolognak. Tényleg, annyira szépek vagyunk, a fiúk rózsaszín szoknyában és zoknival kitömött melltartóban feszítenek, van, akiről az ugyancsak rózsaszín vagy éppen szőke paróka sem hiányozhat.
Elindul a zene, amire kivonulunk. Egyik végzős srác érzi a dolgot, egészen jól levezényelni a műsort.
- Itt jönnek a mi kis ribikéjeink, akarom mondani a nagyon tehetséges hastáncos hölgyeink. Húú, mennyi itt a Conchita!
Beállunk alakzatba a zsűrivel szemben, ahogyan tanultuk, majd újra elindul a zene. Kicsit sem kínos rázni a melleket és tekergetni a hátsót, ááá, dehogy!
- Na jól van, de most adjátok elő a többi végzősnek is, ne csak a tanároknak, hisz ez a mi bulink! - szól a műsorvezető.
Megfordulunk, ugyancsak elrázzuk amit el kell, ezután a fiúk a pálya szélén felállnak, elkezdenek tapsolni és fütyülni, valamelyik videózott is, meg természetesen drága felügyelőnk is készítette a fotókat. Jön a többi osztály is, bár ők nem kaptak ilyen feladatot. Vannak idősek, takarítónők, meg minionok is, Rékáék, akik ugyan csak kis aranyosak. Minket A-sokat szívattak be a végzősök.
Kiosztják, kinek milyen feladatot kell végrehajtania. Valakik mentnek biciklit mosni, valakik tablókat keresni, valakiknek különböző erőnléti feladatokat kell végrehajtaniuk. Majd bejelentik a rém álmunkat: A liszt fújást.
- Erre a megtisztelő feladatra szeretném kérni az A-ból Ács Vilmost és...
- Tudtam, éreztem, hogy én! - érez rá a dologra Vili, akit a legtöbbször szívattak a felsőbb évesek.
- Nyugi, én leszek a másik, érzem! - teszem a vállára kezeim, szinte biztos vagyok benne, hogy így lesz.
- Éééss... Vörös Nikolett! Kérlek titeket fáradjatok a többi osztály mellé a pálya szélére.
- Kapd be, Ádám! Tudom, hogy a te mancsaid is benne vannak! - bosszankodom egy kicsit hangosabban a kelleténél, majd megyek Vili után.
- Egy ötforintost kell megtalálnotok egy kiló liszt alatt. Vizezzétek be az arcotokat jól, hogy azért ne legyen kellemes érzés, majd térdeljetek le, de úgy, hogy a kezeiteket nem tehetitek rá az asztalra - közli velünk az egyik szervező.
Mikor már az összes csapat készen áll megfújják a sípot és kezdődhet a muri. A legrosszabb, mikor a torkodba megy az a liszt, amit a társad fúj, jelen esetben Vili. Szerencsére még megvan, hogy hová tette a srác a pénzt, így tudjuk, hol kell jobban keresni. Még így is nehéz, mivel ott van a legtöbb liszt, ráadásul az érme igen csúszkál a tálcán. Nehéz kinyitni a szemünket, folyamatosan jön a por mindenfelől, még a szél is rásegít egy kicsit. Vili látja, megfogja majd felmutatja, hogy megtaláltuk, így végre abba lehet hagyni. Készül fotó is rólunk, bár nem sokat látunk, de az biztos, hogy facebook poszt lesz belőle. Természetesen nem a tanár úr jön személyesen, hanem elküldi az egyik sráccal az iPadet, hisz ő ezt is megteheti.
Amint vége, megyek fel a mosdóba, ami természetesen a harmadik emeleten van, hogy megpróbáljam magamról lemosni a sok lisztet. Persze találkozom Kamillával, a D-ből őt választották erre a „nemes” feladatra.
- Aj, annyira utálom, hogy így ragadok! - közli velem elégedetlenül.
- Este hajmosás lesz, van egy olyan érzésem - válaszolok, végül is egy a gondunk.
Legalább negyed óráig mosakodtam, mire nagyjából lejött a por az arcomról és egy kisebb hajmosáson is részt vettem.
Lent Vili áll előttem, fekete melltartóján meglátszik, hogy mit is csináltunk, bár igaz, az enyém citromsárga, de még így is sokat rázok ki belőle. Széles vállai, viszonylag izmos karjai és testalkata nem épp arra utal, hogy nincs jó erőben. Nálam ugyancsak magasabb, mint a legtöbb srác, de nagyon barátságos és érti a hülyeséget, nem vette ezt sem olyan komolyan, mint mások. Vannak ismerőseink akik B-sek, ők a takarítónők, így kérünk tőlük partvist, amivel le tudjuk magunkat nagyjából porolni. Annyira már nem vagyunk képben, talán vége is van a dolognak, már megvannak az összpontszámok is.
- Tudtam, éreztem, hogy én fogom kapni ezt a feladatot! - szólal meg a mi kis Vilmosunk nyugtalanul, miközben mozgatja folyton a lábait, nem bír nyugton maradni. - Mondtam, hogy utálnak a végzősök!
- Valahogy én is éreztem, és ebben nem csak a végzősök keze van egy sejtés szerint - futtatom tovább a szálat, mivel lejött, miért emlegették nekem egész héten a lisztet.
Kihirdetik az eredményeket, egy pont híján, de utolsók leszünk, így nekünk kell takarítani. Van a földön a feladatokból maradt zsebkendőhalom, eldobált flaskák a végzősök által, ne legyen könnyű dolgunk. Mivel lány vagyok, ezért nem engednek nehéz munkát, tehát csak tálcákat kell törölgetnem, ki kell ürítenem a szemetest, ha megtelik, meg ilyen apróságok. Ádám még mindig lent beszélget, kezében a zászlóval, amit a fiúk készítettek, lassan már egy lélek sem lesz az udvaron.
- Aj, valaki vigye már fel, annyira nincs kedvem! - nyűglődik látványosan, bár ma egész nap lusta volt.
- Adja, majd én felviszem - ajánlom fel segítségem, úgyis beszélni szeretnék vele.
- Nem kell, felviszem én. Inkább, mint hogy te - közli, majd egy kicsit oldalba lök és a lépcsősor felé vesszük az irányt.
Ahogy a tanári elé érünk elállom az útját, ne tudjon bemenni. Csípőre teszem az egyik kezem, a másikkal meg kiigazítom a szoknyát egy kicsit.
- Szóval, hogyan is van ez? - kérdezem, szerintem mindketten tudjuk, hogy miről van szó.
- Mi hogyan van? Hát ezt most miért kérdezed? - tárja szét kezet amennyire tudja, értetlenül néz rám.
- Tudom, hogy az Ön mancsai is benne vannak a dologban! - folytatom tovább a vallatást.
- Milyen dologban? - kérdez megint vissza, már kezd felbosszantani.
- Vajon miért mondogatta nekem azt már több héten keresztül, hogy így a liszt, meg úgy a liszt?
- Jaaa, hát azt kettő óra előőőttt - nézi meg közben az óráját - tíz perccel tudtam meg, hogy te leszel ott.
- Még el is higgyem a dolgot? -teszem fel neki sokadik kérdésem, miközben jön az osztályfőnökünk.
- Ádám, hogy a te hasznodat is vehessük a mai nap folyamán, tedd már meg azt, hogy összehajtod valahogy a zászlót - utasítja az urat, aki rögtön visszaszól.
- De miért? Hát én hasznosan töltöttem a napom!
- Ádám, azt mondtam, hogy most azonnal hajtsd össze! - emeli fel egy kicsit jobban osztályfőnökünk a hangját, hatásosabb is lesz, drága tanár urunk leteszi az iPadet és a kulcsait, majd hozzáfog.
- De... ez büdös és nagyon ragad! - fogja meg két újjal a textilt, azzal az undorral, amit még sosem láttam egy emberen sem.
- De hagyja, megcsinálom én - ajánlom fel neki a segítségem.
- Szerintem inkább csak fogd meg a végét és tartsd, hogy feszes legyen. Fúj! Hogy lehet valami ennyire mocskos?! - Tipikus piperkőc, utálja, ha valami ilyen fajta munkát kell végeznie, ilyen a fizikai munka is, vagy például ez, aminek van egy kisebb alkoholos, hígítós szaga. - Mostmár nagyon büdös lettem! - nézegeti, szagolgatja mind a két tenyerét egyenként. - Viktor rád van tapadva, igaz?
- Ilyen jól látja a dolgokat, nem is gondoltam volna! - felelek, majd kiállok az ajtóból, mostanra megnyugodtam.
- A vak is látja, hogy nyomul a srác a tábor óta - rántja meg a vállát, látszik rajta, hogy sajnál. - Egész végig a hátsódat nézte, csak tudd.
- Sajnos. Olyan buta szegény gyerek!
- Te ahhoz túl értelmes vagy, hogy egy ilyen hülyével kerülj össze! Neked nem egy ilyen srác kell, ezt hidd el! - teszi kezét a vállamra, majd végighúzza a karomon. - De most könnyes búcsút kell hogy vegyek, Hölgyem, alaposan mosd meg a hajad este! - villantja rám mosolyát, legszívesebben nekiugranék, hisz tudom, hogy ezt ő intézte.
- Nem lesz a hajmosásban hiány, hála Önnek! - szólok vissza, majd fogom a cuccom és elballagok a kollégiumba, ahol azonnal bevágom magam a zuhanyzóba, jól magamra zárom az ajtót, senki se zavarjon. Ledobálom gönceimet, legalább fél kiló liszt szóródik ki belőlük, megrázom sörényemet is, azért onnan sem kevés. Ádám, ezt még egy pár soron visszakapod, nem úszod meg szárazon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése