5. fecni | Ugrik a majom a vízbe!

Kedveseim!
Szerencsére a németet felhoztam, zsinórban hét ötössel egy tárgyból, ami azért hatalmas erőt ad. Szerdán színházba megyek a sulival, ott is fognak érdekes dolgok történni, bár még az előzőt sem írtam le, pedig az is nagyon felemelő érzés volt. (: Nagyon várom továbbra is a véleményeket, a kommenteket, iszonyat jól tudnak esni. <3
Jó olvasást:
| Nina

   Kicsit rossz, hogy a tábornak vége lett. Másnapra már nagyon hiányoztak a fiúk is és a tanárok is, akiket megismertem ezidő alatt. Igaz, nem kell sok idő, csak három nap, utána öt teljes évig láthatjuk egymást, de mégis olyan lassan telnek a napok. Menet közben elmentem a fodrászhoz, kicsit lentebb vágattatni a hajamból, zavart, hogy olyan hosszú. Kicsit még lazítottam, mert miért is ne, kihasználtam a nyár utolsó pillanatait és napsugarait. Kaptam egy új, fekete szoknyát, amit az ünnepségekre fogok tartogatni, amúgy sosem húznék fel ilyen ruhadarabot, megtanultam nyakkendőt kötni is, amit már régen szerettem volna elsajátítani, de sosem sikerült, beköltöztem a kollégiumba, ahol Bernivel, Renivel és Henivel kerültem egy szobába, de örültem is neki, hogy nem idegenekkel kell aludnom. Még utolsó este felnéztem a Facebook-ra, ahol láttam, Ádám írt egy kisebb regényt a csoportunkba, a lényeg, hogy legyünk ügyesek és tanuljunk egész évben, meg persze, hogy reggel melyik teremhez kell menni. Szépen lassan letettem a telefonom és álomra hajtottam a fejem. Hosszú napom lesz még.

***

   Reggel hatot mutat az óra, ideje lesz felkelni, ha nem teszem, akkor nem készülök el időben, első nap nem kellene elkésni. Ruháimat szépen kikészítettem előző este az asztalomra, már csak bele kell bújnom az ünnepi viseletbe. Egy fekete, térd felett érő, béléses szoknya, tisztítani csak a tisztítóban lehet, máshol nem, kényes anyagból gyártották, valami török márka.

 A felsőm ruganyos anyagját halvány, szürke csíkok díszítik, a gallérja, a betétje és a mandzsettái sötét, éjkék színűek, amihez a nyakkendő tökéletesen passzol, gyönyörű, fényes, ugyan csak éjkék színt kapott. Persze egy öt centis magassarkú sem árt, meg egy áttetsző harisnya, hogy ne a csupasz lábam látszódjon.

 Utálom a magassarkút, hála istennek nincs is belőle több, csak ez az egy pár, dehát az ünnepi öltözethez ez is hozzá tartozik. Frissen mosott hajamat szépen kifésülöm, legalább nem néz ki úgy, mint valami szénaboglya. Mire ezzel végezek elindulok a suliba egyedül, a lányok még felteszik a napi sminket, anélkül nincs is élet számukra.

   Elsétálok az egyes terem elé, ahol már Dávid, Máté és Flórián beszélgetnek. Szokatlan, hogy nincs senki, de közlik velem, hogy nem kellett volna ilyen hamar lejönnöm a koleszból, még van fél óra a kezdésig. Flóriánról tudni kell, imád gördeszkázni, szeret zenét hallgatni, főleg a rock a kedvence. Magas növésű és vékony, nem egy izmos testalkatú srác, néha hobbi szinten ő is focizik a fiúkkal. Haja tökéletesen beállítva, anélkül nincs is élet nekik sem. Annyit persze nem foglalkozik vele mint Dávid, de azért néha-néha beletúr sörényébe.

   Szépen lassan szállingóznak a többiek is, lejönnek a koleszból a fiúk, gyűlik a csapat. Ahogy Ádám mondta még a táborban, az úgy is lett: ő van velünk első két órában. A folyosón szinte száguldozik, szokásos fekete farmerja most is jól áll rajta, egy nyakkendő, egy zakó és egy fehér ing társaságában olyan, mint valami titkosügynök. Táskáját lepasszolja Marcinak, majd megpróbálja kinyitni az ajtót, ám a tárgy nem akar engedelmeskedni.
- Mi a fenéért nem nyílik ki ez a fránya ajtó? Mi van ezzel? - próbálja kinyitni kisebb nagyobb sikerrel, de inkább az előbbi.
Úgy látszik nincsen nagy barátságban velük, akárhogy rángatja, nem nyílik továbbra sem. Bal lábát felteszi az ajtóra, befelé nyomja, kicsit talán meg is rúgósa, tovább próbálja, de még mindig semmi. Hosszas próbálkozás után kiderül, hogy a hetes terembe sem tudnak bemenni, bár ott nyugodtabb a helyzet, a kulcsokat összecserélték. Amint megkapjuk a jó kulcsokat beszabadulunk a terembe, Dávid telepszik le közvetlen mellém, a pad legszélén pedig Viktor foglal helyet. Szerencsére jó messze tőlem telepedett le, azért annyira nem jó a társasága és egy kicsit bosszantó is.
- Niki, legyél szíves előrébb jönni, hát nem látlak, olyan hátul vagy! - utasít a tanár úr szépen és finoman, bár nem hatásos kicsit sem.
- Nem szeretnék, gondolom a tanár úrnak sem az a fő, hogy egész nap engem nézzen - húzom ki magam a széken és közlöm vele az információkat.
Nem fejez ki nem tetszést, de azt sem mondja, hogy igazam van, nem erőszakoskodik, elfogadja.
- Szóval, fütyőkéim, kezdjünk is bele az órába. Elmondom, nagyon kemény lesz, egész végig írnotok kell és le fog szakadni a kezetek - vesz elő egy köteg papírt a táskájából.
Mindannyian elszörnyülködünk, ennyi papírt életemben sosem láttam egyszerre. Jó, tudom, nem az enyém az összes, de elvileg ez csak az első adag.
- Nagyon brutál feladatotok lesz, mert az összeset alá kell írnotok. Igazából ezek ilyen szarok, mindenbe bele kell egyeznetek, ha nem írjátok alá, akkor majd az irodában megteszik helyettetek, semmi sem maradhat kitöltetlenül. Az egyik az atomtámadásról szól, a másik pedig arról, hogy elfogadjátok az esetleges halál kockázatát - magyaráz halál komoly arccal, de egyébként látszik rajta, hogy már megint túlreagálja a dolgokat.
   Rohadt sok papírt kellett aláírni, ilyen tűzriadós, bombariadós cuccokat, el kellett fogadni, hogy részt vettünk a nem létező balesetvédelmi oktatáson, meg persze a házirendet is.
- Na, ki lesz az a vállalkozó szellemű ember, aki aki felolvassa a házirendet? - kérdezi Ádám, majd a kezében lévő lapokat elkezdi szépen sorban nézegetni. - Ez nagyjából húsz A/4-es oldal, csak ennyit kell felolvasnotok! Na, ki jön?
Máté jelentkezik, mosdóba szeretne menni, de persze, hogy nem jön neki össze, hogy is gondolta ezt ennél a tanárnál.
- Tanár úr! Én... - kezd bele Máté, de nem bírja befejezni.
- Ohó, itt egy kis töki, aki majd jön és olvas, hogy nehogy véletlen én száradjak ki! Gyere csak, foglalj helyet, itt vannak a papírok, nyugodtan hozzáfoghatsz! - magyaráz tovább Ádám, be sem fogja egy percre sem, nem bírja ki.
- De én nem azt akarom, én csak... - próbálkozik tovább, az úr odamegy, megsimogatja Máté fejét, megfogja a karját, és addig próbálkozik, míg az alanya fel nem áll. Nem kell sok, Máté megadja magát, kimegy és leül az ő számára kihelyezett székre. Megkapja a papírokat és már kezdni is. - Első és legfontosabb, hogy tilos a dohányzás, zéró tolerancia lép érvénybe. A második: tilos az iskolán belüli testi és lelki erőszak használata.
- Tehát ez azt jelenti, hogy nem verjük szét egymást és persze nem rángatjuk le a lányokról a ruhát - közli Ádám nagy lazán az asztalnak támaszkodva, közben rám néz. Leütöm, ha megtudom, mire gondol, esküszöm!
   Máté egy idő után végez a házirend első felével, majd megkapja a húsz oldalas, bővített verziót.
- Ezt... ezt... ezt nekem mindet el kell olvasnom? - szörnyülködik a srác, majd' leesik a székről, mikor a kezébe adják.
- Hmmm... Ezt sem kell elolvasni, ezt sem, ez sem lényeges, meg ez sem - lapozza végig azt a húsz oldalt. - Igen, itt ez az utolsó szakasz, ezt talán felolvashatod, ez a fontosabb rész.
Mindenki szakad a röhögéstől, ahogy Máté bosszús arccal néz Ádámra és kapja ki ingerülten a kezéből a lapokat.
- Naaa, Máté, jó fiú vagy, ne csináld ezt, csak szépen olvasd fel azt, amit kértem - simogatja meg a fiú haját, aki kifújja a magában tartott levegőt és hozzákezd. Ádám látványosan szenved, el tudom hinni, hogy mennyire unhatja, hisz minden évben legalább egyszer hallja ezeket a szövegeket.
Szól a csengő, vége van az órának, sajnos a tanár úr nem jön már vissza.
- Ötödik órában találkozom azokkal a szerencsésekkel, akik majd a haladó németes csoportba fognak tartozni és velem lesznek nyelvtanon - ezeket a szavakat kiejtve kilépett az ajtón és eltűnt.

***

   Eltelik az idő, osztályfőnökünk kiossza a pólókat, elmond nagyon sok fontos dolgot, de már felére senki sem emlékszik.
- De tanárnő, ezt miért kell így csinálnunk? - kérdez Flórián nagy nyugodtan, de egyben nem is érti, hogy miről van szó. Bár megmondom őszintén én sem értem, már nem is tudom hol járunk.
- Azért, drágaságom, mert a Kupolás Cirkuszban azt álmodták meg az okos politikus bácsik, hogy ennek így kell lennie. Nem én találtam ki, nyugi!
Mindenkiből előtör a nevetés, ilyet még gondolom senki sem hallott, amit most az előbb.
   Csak egy kis időnek kellett eltelnie, utána lementünk a suli udvarára megnézni a tanévnyitó ünnepséget.

Persze, mivel lány vagyok, ezért előre kell állnom, mert miért is ne, az összes lány elöl állt, én pedig nem léphettem hátrébb, mert előre zavartak.

- Nyuszifül, ne menjél olyan hátra, ne szökj meg, gyere csak bátran, nem ettem még embert! - szól az egyik tesitanár, aki elvileg a legkeményebb a suliban. Nem tudtam mit tenni, muszáj volt előre somfordálnom, de annyira nem akartam.
- Ááá, fiúk, ez így nem munka! - Természetesen kedvenc pótofőnk közbeszólt. - Hát hogy néztek ki?! Hát mi ez?! Azonnal húzzátok be az inget a nadrágba! Ez így nagyon parasztos ám! - parancsol rájuk, én meg csak hallgatom. - Hagy nézzem meg azt is, hogy mindenkin fekete zokni van-e, mert akin nincs, az most azonnal hozzáfoghat kiszínezni a más színűt, hogy fekete legyen! Filc van nálam, mielőtt megkérdeznétek, készültem! - mosolyodik el, ezt már ő sem bírja ki, de mi sem, jót szórakozunk az eseményeken.
   Nem volt hosszú, az igazgató tartott egy beszédet, volt egy kis vers, bemutatták az új tanárokat, köszöntötték az új osztályokat, meg ilyen kis apró dolgok, nagyjából húsz percre saccolom. Mikor ünnepélyesen megnyitották a tanévet, mindenki mehetett az osztályába az osztályfőnökkel, aki elmondta, hogy ki melyik csoportban lesz.
- Niki, közlöm veled, hogy haladó csoportos leszel, azokkal a fiúkkal leszel, akik már tanultak németet. Következő órában menjetek le az ebédlő melletti kis terembe, tanár úr már ott fog rátok várni. Sok sikert!
Micsoda?! Én... én... A haladó csoportban, mikor fogalmam sincs, hogy miért az a német nyelv? Olyan szinten lesokkolódtam, hogy arra nincsenek szavak! Miért kaptam én ezt? Nem lett volna jobb nekem a kezdőben? Vagy lehet, nem is ilyen iskolát kellett volna választanom? Aj, ez a sok kérdés!

***

   Meglett az első sokk... Megírtuk első dolgozatunkat, ami akkora egyes lett, mint még soha. Szinte semmit sem tudtam abban a dolgozatban, pedig egész éjszaka csak erre tanultam. Csalódottan ülök az ágyamon és nézek ki a fejemből, egyszerűen nem fogtam fel, ez vajon hogyan történt meg. Mellettem megrezzen a telefonom, Ádám írt a csoportunkba. „Tökösök és nem tökösök! Igen is meg tudjátok csinálni, menni fog mind a két csoportnak a német! Tudom, hogy a kezdetek nehezek, de higgyetek nekem, menni fog előbb vagy utóbb, de remélem, hogy előbb.” Nekem sem kell több, reagálok a kiírásra, nem vagyok kicsit sem jó kedvemben, mint említettem, összetörtem lelkileg kissé. Lezárom a telefont, újra leteszem magam mellé, kimegyek enni egy keveset, mire visszaérek megint jelez a mobil, de most zölden.  Hirtelen azt hittem, hogy e-mailem érkezett, de amint feloldom látom, tévedek. Megjelenik a kis chat-ablak Ádám képével, meg is ijedek, mit akar tőlem. Félve megnyitom, bár lehet, hogy csak valamit kérni szeretne. „Mi történt Niki? Miért vagy lehangolt? Mesélj már egy kicsit!” Telkesen meghatódom rajta, hogy ennyire érdekli a dolog, hogy mi van velem. Leírom neki a történteket, igaz, egy egész regény lesz, se azért azt is hozzáteszem, saját hibámból történt így, én vagyok a béna. Nagyjából tíz percet kellett várnom a válaszra, nem sokat, de ugyancsak kaptam egy regényt. „Jaajj, Niki, ne legyél emiatt lehangolt! Minden kezdőnek nehéz felvenni a fonalat, de menni fog neked! Láttam a bizonyítványod és a táborban eltöltött idő alapján gyorsan lejött, hogy egy nagyon okos, értelmes lány vagy, nincs okod szomorkodni egyáltalán, hidd el nekem, menni fog! Én biztos, hogy bízom benned és mindig is bízni fogok, bármi történik!” 

   Meglepődöm nagyon, ahogy ezeket a sorokat olvasom. Nem gondoltam volna sosem, hogy egyszer egy tanár fog vigasztalni egy rossz nap után. De sikerült neki, boldogabb vagyok, az ez utáni hülyéskedés pedig még meg is nevetett. Szeptember 3., az a nap, amikor elkezdjük jobban megismerni egymást. Több nem is kell!