Nem is tudom szavakba önteni, mennyire boldog vagyok. <3 Na, de térjünk rá arra, amit mindenki várt már hosszú ideje: az első részre.
Még egyszer köszönöm azt a sok támogatást, ha pedig kíváncsiak vagytok a folytatásra, akkor a Facebook csoportban is követhettek bátran. :)
Ölel titeket,
|Nina
Reggel hat óra van. Anya bejön a szobámba, felébreszt, egy csomó mindent meg kell még tennem. Igaz, tegnap valamikor hajnali egy körül feküdtem le, ezért teljesen hulla vagyok, akkor is el kell indulni, nincs mese.. Azaz, ha jobban belegondolok, az nem is tegnap, hanem ma volt. Jaj, Niki, hogy lehetsz már ennyire szétszórt? Sokáig csomagoltunk, pakoltunk, hisz' három napig nem leszek itthon, valahogy túl kell élnem a tábort. A papírra az van írva, hogy nyolctól tízig lehet odaérni, szóval a kilenc pont ideális, addig még van két órám, mivel durván egy az út a koleszig.
Kómásan kikászálódom az ágyból, és a szekrényem felé veszem az irányt, de egy csepp bámészkodás után ráeszmélek, a ruhák már egy másikban ülnek, és arra várnak, hogy felhúzzam őket. Nem kell sok idő, találok valami göncöt, amit szokásomhoz híven vasalatlanul húzok fel.
- Niki, ezt ugye most nem mondod komolyan?! - förmed rám anya. De, igen, ezt komolyan gondolom. - Azonnal vedd le, hadd vasaljam már ki őket! - utasít katonásan, amire nem merek nemet mondani.
Míg anya vasal, addig megiszom a reggeli borsmenta teámat. Egyszerűen magával ragad az íze, nem tudok neki ellenállni. A szervezetemnek szüksége van rá és téma lezárva. A gondolataim elkalandoznak, leginkább csak a táborra tudok gondolni. Milyenek lesznek a fiúk? Hamar befogadnak, vagy majd csak két hónap után? Mi lesz akkor, ha egyáltalán nem, csak azért, mert lány vagyok? Még arra is kíváncsi lennék, hogy ki lesz az osztályfőnökünk, azaz név szerint már tudom, de hogy milyen a személyisége. Remélem nem olyan, mint az előzőnek, mert akkor kirohanok a világból. Megeszem azt a kis szelet vajas kenyeret, ami csak arra elég, hogy ideig-óráig ne legyek éhes. Lassan bebotorkálok a fürdőszobába, majd mikor belenézek a tükörbe teljesen elszörnyedem. Úgy áll a frissen mosott hajam, mintha egy valóságos tornádó szaladt volna rajta keresztül az éjszaka folyamán. Ennek gyorsan véget kell vetni!
Szép lassan telik az idő, menet közben rájövök, hogy megy a vonatom, így rohanok ki táskástól az állomásra. Nagyon nincs időm agyalni, arra kell összpontosítanom, hogy ne késsem le, nem érek oda még tízre sem, elkésem, ami nem a legjobb dolog.
Szerencsémre végül épp időben odaérek,
megnyugtató, hogy a vonat még nem érkezett meg a peronra, felszállok, jegyet veszek, ledobom a csomagom a mellettem lévő ülésre, majd bedugózom a fülem. Így indulok Kecskemétre a Táncsics Mihály Középiskolai Kollégiumba, ahol a szállásunk lesz.
Ez egy olyan gólyatábor, ahol az egész leendő kilencedik évfolyam össze van zárva az iskola területén, csak napközben vagyunk osztályokra bontva. A szemüvegemen keresztül látom, hogy valaki nagyon pásztáz engem. Nem értem miért, de bámul. Félrenézek egy pillanatra, majd vissza, de még mindig nem akadtak le a szemei. Viszonylag rövid, barna haját állandóan igazgatja, egy sötétkék rövid ujjú inget visel egy halász farmer nadrággal. Úgy látszik, mintha izmos testalkata lenne, innen legalábbis biztosan. Haj, ezek a mai fiatalok! Egyébként szó se róla, jól néz ki a srác. Idegességemben áthuppanok a szemben lévő ülésre. Engem ne szuggeráljon senki! Unalmas a táj, mindenhol erdők, szántóföldek váltakoznak, semmi érdekes nem történik. Kis híján bealszom, mikor egy hölgy szól, hogy vége van az útnak, mehetek, amerre látok. Kedves tőle igazán.
Szerencsémre végül épp időben odaérek,
Ez egy olyan gólyatábor, ahol az egész leendő kilencedik évfolyam össze van zárva az iskola területén, csak napközben vagyunk osztályokra bontva. A szemüvegemen keresztül látom, hogy valaki nagyon pásztáz engem. Nem értem miért, de bámul. Félrenézek egy pillanatra, majd vissza, de még mindig nem akadtak le a szemei. Viszonylag rövid, barna haját állandóan igazgatja, egy sötétkék rövid ujjú inget visel egy halász farmer nadrággal. Úgy látszik, mintha izmos testalkata lenne, innen legalábbis biztosan. Haj, ezek a mai fiatalok! Egyébként szó se róla, jól néz ki a srác. Idegességemben áthuppanok a szemben lévő ülésre. Engem ne szuggeráljon senki! Unalmas a táj, mindenhol erdők, szántóföldek váltakoznak, semmi érdekes nem történik. Kis híján bealszom, mikor egy hölgy szól, hogy vége van az útnak, mehetek, amerre látok. Kedves tőle igazán.
Nem nagyon ismerem még a környéket, de mint kiderült a telefonom segítségével, csupán hat percre van az állomás a kolesztól. Fülessel a fülemben és telóval a zsebemben, eldugott kézzel szokásosan ballagok az utcákon dúdolászva "...I wanna dance by water 'neath the Mexican sky...". Egy perccel hamarabb, mint kilenc óra odaérek a kollégium kapujához. Gondolom ez az, így hát bemegyek, mi történhet, sosem jártam erre. A portással találkozom először, amint belépek. Egy alacsony, köpcös, szemüveges figura, kis pici kocka fejével, amin már őszül a haj és persze kopaszodik is, szerintem a negyvenes éveiben járhat. Nem valami magas növésű, úgy nagyjából százhatvannégy centire tippelek. Egy farmert visel, sport cipőt és egy vajszínű rövid ujjú pólót, amely nagyon kiemeli a pocakját.
- Hölgyem, ön mit keres itt? - Vajon mit akarnék?
- Gólyatáborba jöttem, úgy tudom, itt tartják - magyaráztam kézzel-lábbal, hátha még ezek után sem érti.
- Oh, elnézést, kisasszony - habog gyorsan -, elárulná a nevét?
- Vörös Nikolett - felelem, miközben a portás túrja a papírjait ész nélkül. Szétszórtabb, mint én.
- Akkor te vagy az új gépész lány. - Ez a vigyor! Legszívesebben ott helyben pofán tudtam volna vágni! Bárgyú, semmitmondó, inkább perverz vigyor. Ah, ezek a férfiak!
- Igen, én lennék.
- Jöjjön, megmutatom a szobáját. - Érdekes, hogy az előbb tegezett, most meg magáz. Biztos beszedett valamit, sosem tudni. Egy kulccsal kinyitja az ajtót, majd kitárul elém a valóság. A szoba ahhoz képest, hogy milyen zsúfolt, kicsi. Bal falánál kettő emeletes ágy ül, tehát négyen leszünk. Jobb oldalt egy hosszú asztal sor lezárható szekrényekkel, négy felé osztva, velem szemben pedig egy hatalmas ablakon keresztül lehet látni a kecskeméti panorámát. Alatta egy radiátor fekszik, amit elvileg vízzel fűtenek, tehát biztos meleg lesz a télen. Frissen meszelt, melegséget árasztó halvány narancssárga falak magába szippantanak: olyan, mint otthon. Egy valamit furcsállok csak nagyon, mégpedig azt, hogy egy táska van ledobva az egyik ágy mellé és teljesen szét van pakolva az egyik asztalon. Biztos egy másik lány lehet, de nem tudom, hogy hol.
Mikor lepakolok, megérkezik az egyik lány, akinek a táskája le van dobva. Fekete, hátközépig érő haja van, ő is farmert és fekete pólót hord.
- Szia, Kelemen Réka vagyok! - mutatkozik be, majd nyújtja a kezét.
- Vörös Nikolett - mosolyodom rá, majd kezet fogok vele. - Hol alszol?
- Az emeleten. Nem szeretek alul aludni.
- Akkor aludhatok alattad? - Ezt most úgy kérdezem, mintha a válasz létfontosságú lenne, ha nem dönthetném el én, hogy hová akarok feküdni.
Tízig teljesen szabad az út, majd találkozom az új osztálytársaimmal és tanáraimmal. Mint kiderült, akit a vonaton láttam srác az osztálytársam lesz, mégpedig Kapus Dávid. Amint megláttuk egymást a lépcsőnél mindketten meglepődünk, majd ahogy az ebben a suliban szokás, előre enged a lépcsőn.
Lemegyünk egy terembe a kísérő pedagógussal, aki ugyancsak német tanárunk lesz a jövőben. Elkezdjük a bemutatkozást, míg az osztályfőnök nem jelenik meg. El kell mondani, hogy hogyan hívnak, melyik településen lakom és hogy milyen nyelvet tanultam eddig.
Természetesen, mint lány én kezdem a sort. Elmondtam mindent, amit kértek, majd jöttek a többiek. Menet közben megérkezik a tanárnő, aki majd a németet fogja tanítani heti tíz órában. Elmondja a fontos információkat, évnyitó, meg ilyenek, megismerteti velünk a három nap tömör program vázlatát.
Miután ezt befejeztük jött az ebéd ideje, délután körbevezetnek a tanárok minket a suliban. Furcsa szokás náluk, hogy a lányokat mindig előre engedik, bármi van. Azaz ez sem teljesen igaz, mivel ezek a fiúk nem ehhez vannak szokva, inkább a felsőbb éveseknél divat.
- Álljunk csak meg! - szólal meg a tanár úr. - Van itt egy hölgy is, akit illik magunk elé engedni!
- Aj, kérem, hagyja! Nem vagyok ehhez hozzászokva! - mentem magam, hogy ne kelljen az összes srác előtt megsemmisülnöm.
- Majd akkor ideje lesz megtanulnod, hogy ez nálunk így működik - válaszol teljesen lazán, miközben rezzenéstelenül a fiúkat lesi.
Osztálytársaim hallgattak a szóra, azonnal félreálltak, hogy előre mehessek. Az ebéd rántott hús, leves, borsós rizs, amit a fiúktól nem lehet megenni, annyit röhögtetnek. A suli körbejárásával nincs semmi extra, csak a termeket mutatják meg a kísérők. Ezután a sport délután következik. Kapunk kemény húsz percet, hogy kikapcsolódjunk és átöltözzünk valami sportosabb ruhába. Szokás szerint egy farmert húzok fel - mivel nincs is nagyon más.
Legelőször sorversenyeket rendeznek, ahol mindenkinek kötelező szerepelnie. A tanár úr becses neve Nagy Ádám, aki nagyon szeret engem szívatni - persze a fiúk után. Ahogy elnézem kedvel, úgy elismeri, hogy én ezt a szakmát választom.
- Arany kutyuskám, menj el a fodrászhoz! - szól oda az egyik srácnak. - De Niki. Neked sem ártana...
- Igaz, majd az évnyitó előtt elmegyek - válaszolom naivan, nem sejtve, mit is akar ezzel mondani.
- Akkor nullással vágd le, talán ötödik év végére visszanő - szívatott tovább nevetve.
- Oh, tanár úr, csakis ezt szeretném! - kap rá választ, majd nagy egyetértésben mindketten elröhögünk.
A csapat elég sikeresen teljesít, de felügyelőnk már a focit várja.
- Nah, hagyjuk az egészet, gyerünk focizni! - motyog magában állandóan.
Megtudunk egy pár információt, hogy a tanár úr hatalmas foci rajongó, szokott eljárni meccsekre és persze ő is Fradista. Kezdem érteni, hogy miért beszél majdnem minden fiú a ferencvárosi csapatról. Azt említi még, hogy egykor ő is focizott úgy hobbi szinten, de a térde felmondta a szolgálatot, így abba kellett hagynia.
Lassan oda került a sor, hogy kimehetünk a pályára, ahol létrehozza a csapatot. Sikeresen harmadik számú cserekapus leszek, természetes, hogy nincs rám szükség, csak úgy elvagyok.
- Niki, te szeretsz valami autó sportot? - hangzik el a kérdés a meccs közben tanár úrtól.
- Igen, a Forma 1 a kedvencem - felelek neki udvariasan, fontos az első benyomás.
- És ki a kedvenced?
- Nekem természetesen Räikkönen.
- Hohó, akkor mi nem ismerjük egymást! - int nekem, majd eltávolodik mellőlem egy kicsit, nagyjából két lépésnyire. - Rossz válasz! Tudod-e, hogy ki a király?
- Hm... hagy is gondolkozzam... Talán Hamilton? - kérdeztem vissza, bár ez szerintem egyértelmű.
- Naná! - bólint elismerően és egy széles mosolyra húzza a száját. - Egyébként Räikkönen sem rossz pilóta, nagyon nagy egyéniség. Főleg, mikor kiment jégkrémet enni, miközben mindenki az autójában ült. Annak idején én a McLaren korában szerettem nagyon, de azóta nem igazán kedvelem, mióta a Ferrarihoz szerződött. Utálom a vörösöket! - Nem kis fanatikus lehet ő sem, legalább van miről beszélni. Menet közben kiderült, hogy szokott kijárni külföldre focimeccset nézni és teljesen hülyének néz, mivel én is ki szeretnék jutni egyszer a Magyar Nagydíjra. Legfőképpen azért, mert szeretnék egy fotót dobni Kimivel és a többi kedvencemmel.
Szép lassan telik a délután, mire vége a sport részlegnek a fiúk megnyerik a meccset és megyünk vissza a koleszba. Most több időnk van kikapcsolódni, mivel a vacsora még nem készült el és a film sem most kezdődik. Nagyjából háromnegyed óránk van szabadon, amit az egyik lány megismerésével töltöttem. Mint kimerült, a rokonom, így hamar belekezdünk a családfa kutatásba.
- Vörös Renáta vagyok, de szólíts csak Reninek! - nyújtja a kezét, közben mosolyog.
- Vörös Nikolett - kezet fogok vele is, mint Rékával és a fiúkkal.
Olyan egyszerű lány, aki semmilyen közösségi portálon nincs fenn és nem is akar egyet sem létrehozni. Gyönyörű szép, hosszú szőke haját mindig copfba fogva hordja, nálam egy kicsivel magasabb, viszont ugyan úgy vékony, csinos. Ahogy elnéztem egyáltalán nincsenek világos ruhái, komor természetű leány. Jó társaságban hamar eltelik az idő, így már mennünk is kell vacsorázni.
Ugyan úgy nekem kell legelőre állnom és nekem kell elsőnek befejeznem a vacsorát, hogy a többiek is mehessenek onnan. Nagyon szar érzés. Sült krumplit kapunk hússal, ami eszméletlen finom, de így is alig bírom megenni, olyan sok.
Amint ezzel is végzünk elmegyünk filmet nézni Jézus életéről. Legelőször azt gondoltam, unalmas lesz, de minél jobban belementünk az eseményekbe, annál jobban megtetszett. Nagyjából fél nyolctól fél tízig tart, szellemileg lefáraszt. Miután ennek vége lesz jön a fürdés és a takarodó. Elvileg tízkor már aludni kellene, de éjfél is elmúlt, viszont még mindig nem alszik a kolesz háromnegyede. Valakiket már meg is büntettek - köztük az én osztályomat is, mert miért ne. Mi lányok békén vagyunk hagyva.
Reggel 6:45-kor ébredés van, így igyekszem lefeküdni aludni. Hosszú nap vár ránk.
Mikor lepakolok, megérkezik az egyik lány, akinek a táskája le van dobva. Fekete, hátközépig érő haja van, ő is farmert és fekete pólót hord.
- Szia, Kelemen Réka vagyok! - mutatkozik be, majd nyújtja a kezét.
- Vörös Nikolett - mosolyodom rá, majd kezet fogok vele. - Hol alszol?
- Az emeleten. Nem szeretek alul aludni.
- Akkor aludhatok alattad? - Ezt most úgy kérdezem, mintha a válasz létfontosságú lenne, ha nem dönthetném el én, hogy hová akarok feküdni.
Tízig teljesen szabad az út, majd találkozom az új osztálytársaimmal és tanáraimmal. Mint kiderült, akit a vonaton láttam srác az osztálytársam lesz, mégpedig Kapus Dávid. Amint megláttuk egymást a lépcsőnél mindketten meglepődünk, majd ahogy az ebben a suliban szokás, előre enged a lépcsőn.
Lemegyünk egy terembe a kísérő pedagógussal, aki ugyancsak német tanárunk lesz a jövőben. Elkezdjük a bemutatkozást, míg az osztályfőnök nem jelenik meg. El kell mondani, hogy hogyan hívnak, melyik településen lakom és hogy milyen nyelvet tanultam eddig.
Miután ezt befejeztük jött az ebéd ideje, délután körbevezetnek a tanárok minket a suliban. Furcsa szokás náluk, hogy a lányokat mindig előre engedik, bármi van. Azaz ez sem teljesen igaz, mivel ezek a fiúk nem ehhez vannak szokva, inkább a felsőbb éveseknél divat.
- Álljunk csak meg! - szólal meg a tanár úr. - Van itt egy hölgy is, akit illik magunk elé engedni!
- Aj, kérem, hagyja! Nem vagyok ehhez hozzászokva! - mentem magam, hogy ne kelljen az összes srác előtt megsemmisülnöm.
- Majd akkor ideje lesz megtanulnod, hogy ez nálunk így működik - válaszol teljesen lazán, miközben rezzenéstelenül a fiúkat lesi.
Osztálytársaim hallgattak a szóra, azonnal félreálltak, hogy előre mehessek. Az ebéd rántott hús, leves, borsós rizs, amit a fiúktól nem lehet megenni, annyit röhögtetnek. A suli körbejárásával nincs semmi extra, csak a termeket mutatják meg a kísérők. Ezután a sport délután következik. Kapunk kemény húsz percet, hogy kikapcsolódjunk és átöltözzünk valami sportosabb ruhába. Szokás szerint egy farmert húzok fel - mivel nincs is nagyon más.
Legelőször sorversenyeket rendeznek, ahol mindenkinek kötelező szerepelnie. A tanár úr becses neve Nagy Ádám, aki nagyon szeret engem szívatni - persze a fiúk után. Ahogy elnézem kedvel, úgy elismeri, hogy én ezt a szakmát választom.
- Arany kutyuskám, menj el a fodrászhoz! - szól oda az egyik srácnak. - De Niki. Neked sem ártana...
- Igaz, majd az évnyitó előtt elmegyek - válaszolom naivan, nem sejtve, mit is akar ezzel mondani.
- Akkor nullással vágd le, talán ötödik év végére visszanő - szívatott tovább nevetve.
- Oh, tanár úr, csakis ezt szeretném! - kap rá választ, majd nagy egyetértésben mindketten elröhögünk.
A csapat elég sikeresen teljesít, de felügyelőnk már a focit várja.
- Nah, hagyjuk az egészet, gyerünk focizni! - motyog magában állandóan.
Megtudunk egy pár információt, hogy a tanár úr hatalmas foci rajongó, szokott eljárni meccsekre és persze ő is Fradista. Kezdem érteni, hogy miért beszél majdnem minden fiú a ferencvárosi csapatról. Azt említi még, hogy egykor ő is focizott úgy hobbi szinten, de a térde felmondta a szolgálatot, így abba kellett hagynia.
Lassan oda került a sor, hogy kimehetünk a pályára, ahol létrehozza a csapatot. Sikeresen harmadik számú cserekapus leszek, természetes, hogy nincs rám szükség, csak úgy elvagyok.
- Niki, te szeretsz valami autó sportot? - hangzik el a kérdés a meccs közben tanár úrtól.
- Igen, a Forma 1 a kedvencem - felelek neki udvariasan, fontos az első benyomás.
- És ki a kedvenced?
- Nekem természetesen Räikkönen.
- Hohó, akkor mi nem ismerjük egymást! - int nekem, majd eltávolodik mellőlem egy kicsit, nagyjából két lépésnyire. - Rossz válasz! Tudod-e, hogy ki a király?
- Hm... hagy is gondolkozzam... Talán Hamilton? - kérdeztem vissza, bár ez szerintem egyértelmű.
- Naná! - bólint elismerően és egy széles mosolyra húzza a száját. - Egyébként Räikkönen sem rossz pilóta, nagyon nagy egyéniség. Főleg, mikor kiment jégkrémet enni, miközben mindenki az autójában ült. Annak idején én a McLaren korában szerettem nagyon, de azóta nem igazán kedvelem, mióta a Ferrarihoz szerződött. Utálom a vörösöket! - Nem kis fanatikus lehet ő sem, legalább van miről beszélni. Menet közben kiderült, hogy szokott kijárni külföldre focimeccset nézni és teljesen hülyének néz, mivel én is ki szeretnék jutni egyszer a Magyar Nagydíjra. Legfőképpen azért, mert szeretnék egy fotót dobni Kimivel és a többi kedvencemmel.
Szép lassan telik a délután, mire vége a sport részlegnek a fiúk megnyerik a meccset és megyünk vissza a koleszba. Most több időnk van kikapcsolódni, mivel a vacsora még nem készült el és a film sem most kezdődik. Nagyjából háromnegyed óránk van szabadon, amit az egyik lány megismerésével töltöttem. Mint kimerült, a rokonom, így hamar belekezdünk a családfa kutatásba.
- Vörös Renáta vagyok, de szólíts csak Reninek! - nyújtja a kezét, közben mosolyog.
- Vörös Nikolett - kezet fogok vele is, mint Rékával és a fiúkkal.
Olyan egyszerű lány, aki semmilyen közösségi portálon nincs fenn és nem is akar egyet sem létrehozni. Gyönyörű szép, hosszú szőke haját mindig copfba fogva hordja, nálam egy kicsivel magasabb, viszont ugyan úgy vékony, csinos. Ahogy elnéztem egyáltalán nincsenek világos ruhái, komor természetű leány. Jó társaságban hamar eltelik az idő, így már mennünk is kell vacsorázni.
Ugyan úgy nekem kell legelőre állnom és nekem kell elsőnek befejeznem a vacsorát, hogy a többiek is mehessenek onnan. Nagyon szar érzés. Sült krumplit kapunk hússal, ami eszméletlen finom, de így is alig bírom megenni, olyan sok.
Amint ezzel is végzünk elmegyünk filmet nézni Jézus életéről. Legelőször azt gondoltam, unalmas lesz, de minél jobban belementünk az eseményekbe, annál jobban megtetszett. Nagyjából fél nyolctól fél tízig tart, szellemileg lefáraszt. Miután ennek vége lesz jön a fürdés és a takarodó. Elvileg tízkor már aludni kellene, de éjfél is elmúlt, viszont még mindig nem alszik a kolesz háromnegyede. Valakiket már meg is büntettek - köztük az én osztályomat is, mert miért ne. Mi lányok békén vagyunk hagyva.
Reggel 6:45-kor ébredés van, így igyekszem lefeküdni aludni. Hosszú nap vár ránk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése