Kedveskéim!
Rájöttem, a heti tizennyolc német óra kicsit több odafigyelést igényel, mint gondoltam. Konkrétan lassan azt a szót sem ismerem, hogy hétvége, éjjel-nappal tanulok, de még így sincs meg az a várt hatás, az az elvárt teljesítmény. Nem tudom, mikor hozok részeket, nem tudom, hogy mikor lesz a következő rész készen. Sok mindenről tudok írni: tábor harmadik napja, tanévnyitó, az első óráink, az év eleji mise, meg persze a legfrissebb, a gólyaavató és a szívatások. Engesztelés képpen egy nagyon hosszú fejezetet hoztam, még talán ilyet, amiben ennyi történés van, sosem írtam. Várom a véleményeket, hisz' nektek csak tíz perc, de nekem hatalmas nagy öröm. <3
Ölel titeket: |Nina
Elindulunk szépen, komótosan, egyenesen előre, majd rövid időn belül egy kis bódénál kötünk ki.
- Marci, nézd már meg, hogy van-e szabad hely a számunkra - szól Ádám egy kilenc A-s srácnak, aki azonnal be is megy, de ki is jön.
- Nincs is hely sehol, tanár úr - feleli, de gondolom nem ezt a választ szerette volna kapni az úr.
- Hogyhogy nincs?! Majd én bemegyek és megnézem! Le akarok ülni most azonnal! - Ádám, Ádám! Már csak ilyen, bár még két napja sem ismerem igazán. Bemegy Marcival, megnézi ő is, majd az E-sek felállnak és elhagyják a kis bódét, ahová beszabadulunk. A legtávolabbi asztalhoz ülök, ahová Viktor és Krisztián is, na meg persze a tanár úr, ő nem maradhat ki.
- Uh, már megint ez a kaja, ami tavaly? - dünnyögi, közben undorodva néz ki a napszemüvege mögül. - Egyébként, ha már itt vagytok, akkor beszélgethetnénk is.
Erre a mondatra senki nem számít, ami a tanár úr háta mögött elhangzik.
- Te kis buzi, bazd meg, hát kiöntöd a vizem! - ordibál Ákos Marcival, miközben Ádám szépen lassan hátrafordul.
- Tököseim, moderáljátok magatokat, mert pótvizsga lesz belőle! - fordul vissza hozzánk, mi meg jól szórakozunk. - Engem sohasem fogtok hallani káromkodni, nem az én műfajom.
Szerintem Viktor lehet, aki rálép Ádám lábára elég erősen.
- Bassza meg, a kurva életbe! - hangzik el a mondat a tanár úr szájából. - Szeretnél német témazárót írni már kedden, első órában?
Mi Vikkel és Krisszel csak röhögünk, majd az előbbi megszólal.
- Tanár bá', nem az előbb mondta, hogy soha nem fogjuk hallani káromkodni? - Majd megfulladunk a röhögéstől. Nagyon durva ember.
- Ezt idézni akartam Marcitól. - Próbálja menteni a helyzetet, de mi hallottuk. Innentől kezdve bukott ügy a részéről. Hehe.
Elkezdünk beszélgetni mindenről, majd rátér arra, miért is jöttem én ide, ebbe a suliba, kicsit meg akar ismerni.
- Hosszú történet - kezdek bele a beszédbe. - Rájöttem, hogy jármű mérnöknek szeretnék tanulni a továbbiakban és hallottam az unokatesómtól, hogy egy ilyen sulit kell hozzá elvégeznem alapnak. Meg hát... nem vagyok egy tipikus lányos lány - fejezem be a gondolat menetemet.
- Áhá, akkor hozzád nagy jövő párosul! - teszi Ádám a kijelentést. - Mégis mit takar ez a „nem lányos lány” szöveg?
- Csak annyit, hogy nem sminkelem magam, nem szeretek azokról a témákról beszélni, mint ők, valahogy nincs közös érdeklődésünk. Nem jövök ki velük egyáltalán. Például volt egy csaj, aki ballagás előtt két hónappal megkapta az ajándékát, méghozzá iPhone 5S-est és ezt mindenhol kihangsúlyozta, hogy neki milyen telója van, mennyibe került, meg ilyen lényegtelen infók.
- Liba volt - állapítja meg a tanár úr két szóval. - Egy nagy liba. Általában a lányok többsége ilyen. Hülye libák majdnem mind.
Hmm... őszinte vélemény. Ezt szeretem ebben a tanárban. Hamarosan szólnak, hogy kész az ebéd, lehet érte menni. Természetesen én vagyok az első, utánam pedig Ádám jön, aztán a többi fiú. A tálcán zöldségleves, bolonyai kocka és egy alma áll.
- Niki, te vagy a lány, tiéd a kóstolás joga - utasít.
- Neeem, tanár úr, nem! - vágok vissza gyorsan. - Ön a nevelő, akkor öné a lehetőség!
Ádám néz a levesre, fogja a műanyag kanalat, majd megkóstolja.
- Hm, ez isteni! - Azok az arcok, amiket vág nem erről árulkodnak. Belefogunk mi is, erre megint megszólal. - Jézus Isten! Ez a zöld golyó itt mi?! - Kelbimbó... - És ez a kemény izé?! - Krumpli... - Uram Atyám, ez még félig él! - pakolássza ki a zöldségeket, de inkább otthagyja a levest, a bolonyai kockába pedig bele sem szagol. - Számomra ennyi volt az ebéd, bár úgy is fogyózom, szóval nem kell sokat ennem.
Szakadunk a röhögéstől. A tanár úrtól nem lehet nyugodtan enni, pedig azt hittem, hogy majd ő fékez minket a hülyeségben. Többek között ebben is tévedtem.
Mi sem sokat eszünk, annyira nem jó, hogy még repetát is kérjünk, inkább szórakozunk, ahogy a tanár úr mesél. Mikor körülnéz látja, hogy a többiek sem esznek már, így indulást parancsol nekünk.
- Nah, pöcsösök, gyerünk a kalandparkba!
Nem kell nagyon sokat várni, elindulunk viszonylag hamar. Járjuk a földutakat jobbra-balra, sehol egy árva lélek, mire Viktor megszólal.
- Tanár bá', biztos tudja, hogy merre kell menni?
- Hogyne tudnám, hát minden évben erre járok! - vág vissza gyorsan és betér egy fa bódéba, ami kiderül, hogy fagyizó. - Szóval mindenki két gombócot kap. Hölgyem, fáradjon elém.
Jaj, már megint kezdődik! Ezt én nem akarom, de nem értik meg, hogy miért. Épp veszem egy pad felé az irányt, mikor Ádám újra elkezd beszélni.
- Niki, gyere ide, kell egy értelmes ember is közénk! - Mintha ő nem lenne eléggé az. Mit tudok tenni, odaülök mellé, hát most mi van, kibírom.
- Ó, jaj! Brigi, te hová mész azzal a sráccal? Csak nem elkísér a mosdóba? - kukacoskodnak Marciék perverz vigyorukkal. - Aha, hogy lesz valami... értjük mi, persze! - Értjük hát, mindenki érti, még Ádám is röhög.
- Marcikám, ne legyél ennyire perverz! Tudod, ez nem szép dolog.
- De kérem, nem tudunk másra gondolni! Vajon mi lehet?
Hirtelen elkezdenek németül beszélni, de szerintem nem akarjuk tudni, hogy miről. Átváltanak magyarra és számolják az időt. Már három percnél tartanak, de még mindig nincsenek itt. Brigi egy kilenc D-s lány, egyel jár felettünk, Marciék évfolyamtársa. Nem csúnya lány egyáltalán, végre valaki, aki alacsonyabb nálam. Vállig érő világos barna haja kicsit kócos, a szél könnyen összefújta. Sötét rózsaszín trikót és egy comb középig érő farmert viselt egy szandállal társítva.
- Ó, jaj, ez kezd egyre tovább tartani. Vajon mi folyik bent? Hát nem jönnek? - teszi fel a költői kérdését Ákos, Marci pedig hamarosan leesik a padról, annyira jól szórakozik.
- Ákos, szerinted mit csinálnak? Most nem azért, de ez teljesen egyértelmű! - Marci szövi az elméleteket és mindenki tudja, mire gondol.
- Háh, ezt már nem hiszem el! - dől hátra tanár úr a székben. - Most már új nevet kaptok: Marci, te leszel Perverz eins, Ákos, te pedig Perverz zwei! Innentől kezdve vita nincs!
Marci már annyira unatkozik, hogy megfogja a röplabdát és elkezdi dobálni az egyik gerendának, majd elkapja a visszapattanót. Hirtelen megérkeznek Brigiék is, de Ákosnak sem kellett több, azonnal odaszól.
- Oh, Brigi, mi tartott ennyi ideig? Ez négy perc volt, ilyen gyorsan elintéztétek?
Brigi nem szól semmit, inkább leül jó távol a fiúktól. Természetesen mi négyen szakadunk a röhögéstől, mert miért ne? Még sosem volt ilyen jó napom, ahol ennyit tudok szórakozni.
- Nah, megvan a napi kalória bevitel, mostmár menjünk a parkba. Nem mintha ez olyan sok lenne - dünnyögi magában. - Emberek, indulás!
Azonnal mindenki felállt, majd a tanár úr mögé igazodtunk. Természetesen én vagyok az első, mint mindig.
A kalandpark nincs messze a fagyizótól, így nem kell sokat gyalogolnunk. Mikor megérkezünk, Ádám maga előtt enged be a kapun, majd aláírom a jelenléti ívet és belépek a park területére.
Leteszem a táskámat és felveszem a hevedert, amit adnak nekem, odamegyek az egyik nőhöz, aki ezt meghúzgálja, hogy biztonságos legyen. Menet közben mindenki megérkezik, így kezdődik az oktatás. Végigmegyünk egy gyakorló pályán, majd felmegyünk a nagyra, a fák közé.
- Niki, ígérd meg, hogy nem fogsz leesni! Nem akarok miattad a sittre kerülni! - figyelmeztet Ádám karba tett kézzel mellettünk.
- Jaj, tanár úr, ne nézzen már ennyire bénának! Voltam már kalandparkban, igaz, csak egyszer, de a lényeg, hogy nem először csinálom.
Miközben mászom felfelé, a drága tanárom borzolja az idegeim.
- Jaj, nem szabad lett volna téged oda felengedni! Még nem késő visszafordulni, gyere csak le, mert aláírtam a papírt és még fiatal vagyok a börtönhöz!
- Kérem, ne bosszantson fel! - emelem fel a hangomat, miközben csóválom a fejem és kapaszkodom.
- Aj, Niki, tényleg ígérd meg! Vagy még most gyere le, itt mellettem nem esik bajod! - fűz tovább, de már nincs visszaút. - Miért nem a tanárnő nevét írtam rá arra a papírra? Úgy nézem, gondok lesznek.
Mindjárt visszalépek és megmondom neki a tutit, amiért itt gonoszkodik velem. Miért teszi, miért?
Nem is olyan könnyű, mint amilyennek képzeltem, bár az elmondottaknál biztos könnyebb. Remeg a lábam és a kezem, kicsit megerőltetem magam. Nehéz is kapaszkodni a drótkötélben és húzni magad, közben a lábaidat pakolgatni egyik lengő akadályról a másikra. A csúszás része a legjobb, ott legalább nem kell semmit tenni, csak ülni a beülőben. Egyik részénél megtalálok magamnak egy hatalmas szivacsot és belecsattanok, majd a kezem akar szétmenni, mivel ilyen kender hálón kell másznod, közben kapcsolgatnod a karabinereket, nem egyszerű. Szerencsére még vannak előttem, így sikerül pihennem a fán egy kicsit. Hamarosan vége van a pályának, mehetek le. Eközben Vikk mondja a hülyeségeit, jól elvagyunk a magasban, Ádám pedig rágja a körmeit odalenn. Szép lassan elérünk az utolsó feladatig, ami a legnehezebb, egy másik tanár a földről nézi végig az eseményeket, közben halálira jól szórakozik, hogy mit össze nem szerencsétlenkedünk. Sikerül az akadály, jövök a lépcső lefelé, ahol Viktor sikeresen leesik, káromkodik egyet, majd továbbáll. Most mehetünk tanár úrhoz, még élünk.
- Tanár úr, kérem, élve lejöttem! - közlöm vele, miközben levesszem magamról a sok göncöt.
- Oh, Niki, az remek, akkor nem kell a hűvösön töltenem életem hátra lévő részét! Nagyon kösziii - nyújtja meg az utolsó hangot és kis híja, hogy nem ugrik a nyakamba. - Nah, fiúk, akkor ez ennyi? Mindenki lejött?
- Szerintem igen, én lehettem az utolsó - közli vele Viktor nyugodtan.
- Akkor álljunk kettes sorba szépen elém. - Elkezd számolni, de megáll és felkiált. - Álljunk meg! Pöcsösök, kettes sort kértem, de úgy nézem, hogy ez inkább a tizenhatosra hasonlít. Úgy látom, hogy az megy nektek.
Elröhögjük, majd indultunk az állomásra a vonat elé. Odafelé inkább a fiúkkal beszélek, főleg Dáviddal, őt értelmesnek látom, Ádám hátul van, de most nincs kedvem odamenni.
Hát az állomás nagyon gáz! Ahogy kinéz, amilyen büdös, akkora parék nőttek benne, hogy öröm nézni! Tanár úr kérés nélkül letáborozik mellém, igaz, kinn állunk a napon, nem akarunk bemenni abba a betontömbbe.
- Ne menjünk árnyékba valahová? - kérdezem, szakad rólam a víz. Igaz, mégcsak öt óra körül vagyunk, de úgy tűz a nap, hogy az nem igaz!
- Nem fontos, hamarosan jön a vonat, addig kibírjuk! - néz a Mester az órájára, majd tovább állunk a napon. - Nah, jó, elég, gyerünk árnyékba! Nem bírom ezt az időt -szólal meg úgy fél perc múlva és bevonulunk az árnyékba.
Megnézem a telefonom, kíváncsi vagyok rá, hogy hány óra, megmutatom Viktornak, hadd lássa ő is.
- Tudtam, hogy Räikkönen fan vagy, de hogy ennyire, azt nem. - Igen, a záró képernyőm háttere egy montázs, ami Kimit ábrázolja, a Belga Nagydíj hétvégéjén állítottam be és úgy maradt.
- Mutasd ide is! - szólal meg Ádám, odanyújtom felé, hát most mi van benne, amit nem kellene látnia. Kikapja a kezemből, közelebb emeli a szemeihez. - Ennyire hogy lehet valaki ronda?! Jézusom! Csúnya öreg ember! Vidd innen azonnal! Pfuj!
Ott abban a pillanatban le tudtam volna ütni a legközelebbi legkeményebb dologgal a kis Hamilton fant! Csípőre teszem a kezem, telefonom visszateszem a zsebembe, közelebb lépek hozzá, szerencsére nem sokkal magasabb, így nem zsibbad el a nyakam.
- Mert Hamilton jobb lenne? - kérdezem halál komolyan, mire a tanár úr egy kicsit lejjebb hajol, hogy nagyjából egy magasságban legyünk és közelebb lép.
- Igen! Tudod, hogy ő az ász! Ezt már tegnap megtárgyaltuk! Csak ő legyen a VB és boldog leszek. Mást nem kérek tőle.
- Úgyis bajnok lesz, ez már biztos. Ezt akkor tudni lehetett, mikor még 2015-ös autó sem volt, az idény előtt. Szánomra Kimi a király, úgyhogy ezt megbeszéltük. Csak azt sajnálom, hogy a Magyar Nagydíjon kiesett. Pedig milyen szép lett volna egy kettős győzelem.
- De Hamilton nem volt dobogón. Majdnem úgy volt, hogy kidobom a tévét az ablakon, de mikor láttam, hogy Rosberg defektet kapott és a leintést követően Lewis mögé esett vissza visszahoztam és megnyugodtam.
- Hogy áll a tabella? - kérdezi egy srác mögöttünk.
- Hamilton, Rosberg, Vettel, Räikkönen, Bottas, Massa, azt hiszem - válaszolom, mire mindenki csak pislog.
- Ennyire képben vagy? - szólal meg a fűből egy tanárnő.
- Igen, mindig nézem és így ennyi megragad.
Egyébként Ádámtól nagyon megijedtem, mikor olyan közel hajolt, azt hittem akar valamit, de majdcsak nem. Annyira azért nem jön be a fickó, kedves, meg néha szemét, de nem.
- Remélem lesz hely, mert ha nem, akkor leütök mindenkit! - bosszankodik az említett személy. - Bár igazából tuti lesz, mert tanár vagyok, és Niki neked is, mert lány vagy. Szóval ennyi a rövid aggódásom megoldása.
Amint befut a vonat rögtön odaállunk perverzékkel, Viktorral és a tanár úrral a peronra. Megáll a vonat, Ádám rángatja az ajtót, de nem nyílik.
- Tanár úr, nyomja meg a gombot, akkor kinyílik, de csak akkor, mikor zöld lesz.
Ádám most már a gombot nyomogatja, de még mindig nem zöld és így nem nyílik ki.
- Ákos, segíts már, hát ez a szar nem nyílik ki! - Ákos odamegy, épp zöld lesz a gomb és kinyitja az ajtót.
- Ennyi.
Olyan gyorsan sprinteltünk fel a vonatra, hogy így még talán sehová, csak egy olyan helyért, ahol le lehet ülni. Találunk is nyolcat, így mindenkinek kényelmesen van ülése. Már annyira vakít a nap hat óra felé, hogy napszemüvegen keresztül sem látok semmit és senkit. A jármű csiga lassú, Viktort már nagyon unom, be nem áll a szája, úgy beszél, mintha egy vallatáson lenne és az életéért harcolna. Nagyjából két óra lett az út, majd mikor leszálltunk sorba kellett rendeződni.
- Hol a vége? - emeli fel a hangját a tanár úr, majd hátra megy, magyaráz egy keveset, mutogat és visszajön. - Balfa, azaz balfék banda!
Gyorsan befogta, majdnem olyat mondott, amit nem kellett volna. Kis séta után újra a koleszban találjuk magunkat, Ádám elköszön, holnap újra jön, mi pedig megyünk vacsorázni, utána pedig kapunk egy kis műsort estére, majd fürdés és tizenegykor lámpaoltás, kikapcsolják az áramot.
Úgy érzem kellőképpen elfáradtam, meg persze úgy, hogy nekem ebben a közegben van a helyem, pulsz még annak is örülök, hogy megismertem egy ilyen embert, mint Ádám, nagyon bírom a stílusát, remélem ez így is marad öt éven keresztül.
A kalandpark nincs messze a fagyizótól, így nem kell sokat gyalogolnunk. Mikor megérkezünk, Ádám maga előtt enged be a kapun, majd aláírom a jelenléti ívet és belépek a park területére.
- Niki, ígérd meg, hogy nem fogsz leesni! Nem akarok miattad a sittre kerülni! - figyelmeztet Ádám karba tett kézzel mellettünk.
- Jaj, tanár úr, ne nézzen már ennyire bénának! Voltam már kalandparkban, igaz, csak egyszer, de a lényeg, hogy nem először csinálom.
Miközben mászom felfelé, a drága tanárom borzolja az idegeim.
- Jaj, nem szabad lett volna téged oda felengedni! Még nem késő visszafordulni, gyere csak le, mert aláírtam a papírt és még fiatal vagyok a börtönhöz!
- Kérem, ne bosszantson fel! - emelem fel a hangomat, miközben csóválom a fejem és kapaszkodom.
- Aj, Niki, tényleg ígérd meg! Vagy még most gyere le, itt mellettem nem esik bajod! - fűz tovább, de már nincs visszaút. - Miért nem a tanárnő nevét írtam rá arra a papírra? Úgy nézem, gondok lesznek.
Mindjárt visszalépek és megmondom neki a tutit, amiért itt gonoszkodik velem. Miért teszi, miért?
Nem is olyan könnyű, mint amilyennek képzeltem, bár az elmondottaknál biztos könnyebb. Remeg a lábam és a kezem, kicsit megerőltetem magam. Nehéz is kapaszkodni a drótkötélben és húzni magad, közben a lábaidat pakolgatni egyik lengő akadályról a másikra. A csúszás része a legjobb, ott legalább nem kell semmit tenni, csak ülni a beülőben. Egyik részénél megtalálok magamnak egy hatalmas szivacsot és belecsattanok, majd a kezem akar szétmenni, mivel ilyen kender hálón kell másznod, közben kapcsolgatnod a karabinereket, nem egyszerű. Szerencsére még vannak előttem, így sikerül pihennem a fán egy kicsit. Hamarosan vége van a pályának, mehetek le. Eközben Vikk mondja a hülyeségeit, jól elvagyunk a magasban, Ádám pedig rágja a körmeit odalenn. Szép lassan elérünk az utolsó feladatig, ami a legnehezebb, egy másik tanár a földről nézi végig az eseményeket, közben halálira jól szórakozik, hogy mit össze nem szerencsétlenkedünk. Sikerül az akadály, jövök a lépcső lefelé, ahol Viktor sikeresen leesik, káromkodik egyet, majd továbbáll. Most mehetünk tanár úrhoz, még élünk.
- Tanár úr, kérem, élve lejöttem! - közlöm vele, miközben levesszem magamról a sok göncöt.
- Oh, Niki, az remek, akkor nem kell a hűvösön töltenem életem hátra lévő részét! Nagyon kösziii - nyújtja meg az utolsó hangot és kis híja, hogy nem ugrik a nyakamba. - Nah, fiúk, akkor ez ennyi? Mindenki lejött?
- Szerintem igen, én lehettem az utolsó - közli vele Viktor nyugodtan.
- Akkor álljunk kettes sorba szépen elém. - Elkezd számolni, de megáll és felkiált. - Álljunk meg! Pöcsösök, kettes sort kértem, de úgy nézem, hogy ez inkább a tizenhatosra hasonlít. Úgy látom, hogy az megy nektek.
Elröhögjük, majd indultunk az állomásra a vonat elé. Odafelé inkább a fiúkkal beszélek, főleg Dáviddal, őt értelmesnek látom, Ádám hátul van, de most nincs kedvem odamenni.
Hát az állomás nagyon gáz! Ahogy kinéz, amilyen büdös, akkora parék nőttek benne, hogy öröm nézni! Tanár úr kérés nélkül letáborozik mellém, igaz, kinn állunk a napon, nem akarunk bemenni abba a betontömbbe.
- Ne menjünk árnyékba valahová? - kérdezem, szakad rólam a víz. Igaz, mégcsak öt óra körül vagyunk, de úgy tűz a nap, hogy az nem igaz!
- Nem fontos, hamarosan jön a vonat, addig kibírjuk! - néz a Mester az órájára, majd tovább állunk a napon. - Nah, jó, elég, gyerünk árnyékba! Nem bírom ezt az időt -szólal meg úgy fél perc múlva és bevonulunk az árnyékba.
Megnézem a telefonom, kíváncsi vagyok rá, hogy hány óra, megmutatom Viktornak, hadd lássa ő is.
- Tudtam, hogy Räikkönen fan vagy, de hogy ennyire, azt nem. - Igen, a záró képernyőm háttere egy montázs, ami Kimit ábrázolja, a Belga Nagydíj hétvégéjén állítottam be és úgy maradt.
- Mutasd ide is! - szólal meg Ádám, odanyújtom felé, hát most mi van benne, amit nem kellene látnia. Kikapja a kezemből, közelebb emeli a szemeihez. - Ennyire hogy lehet valaki ronda?! Jézusom! Csúnya öreg ember! Vidd innen azonnal! Pfuj!
Ott abban a pillanatban le tudtam volna ütni a legközelebbi legkeményebb dologgal a kis Hamilton fant! Csípőre teszem a kezem, telefonom visszateszem a zsebembe, közelebb lépek hozzá, szerencsére nem sokkal magasabb, így nem zsibbad el a nyakam.
- Mert Hamilton jobb lenne? - kérdezem halál komolyan, mire a tanár úr egy kicsit lejjebb hajol, hogy nagyjából egy magasságban legyünk és közelebb lép.
- Igen! Tudod, hogy ő az ász! Ezt már tegnap megtárgyaltuk! Csak ő legyen a VB és boldog leszek. Mást nem kérek tőle.
- Úgyis bajnok lesz, ez már biztos. Ezt akkor tudni lehetett, mikor még 2015-ös autó sem volt, az idény előtt. Szánomra Kimi a király, úgyhogy ezt megbeszéltük. Csak azt sajnálom, hogy a Magyar Nagydíjon kiesett. Pedig milyen szép lett volna egy kettős győzelem.
- De Hamilton nem volt dobogón. Majdnem úgy volt, hogy kidobom a tévét az ablakon, de mikor láttam, hogy Rosberg defektet kapott és a leintést követően Lewis mögé esett vissza visszahoztam és megnyugodtam.
- Hogy áll a tabella? - kérdezi egy srác mögöttünk.
- Hamilton, Rosberg, Vettel, Räikkönen, Bottas, Massa, azt hiszem - válaszolom, mire mindenki csak pislog.
- Ennyire képben vagy? - szólal meg a fűből egy tanárnő.
- Igen, mindig nézem és így ennyi megragad.
Egyébként Ádámtól nagyon megijedtem, mikor olyan közel hajolt, azt hittem akar valamit, de majdcsak nem. Annyira azért nem jön be a fickó, kedves, meg néha szemét, de nem.
- Remélem lesz hely, mert ha nem, akkor leütök mindenkit! - bosszankodik az említett személy. - Bár igazából tuti lesz, mert tanár vagyok, és Niki neked is, mert lány vagy. Szóval ennyi a rövid aggódásom megoldása.
Amint befut a vonat rögtön odaállunk perverzékkel, Viktorral és a tanár úrral a peronra. Megáll a vonat, Ádám rángatja az ajtót, de nem nyílik.
- Tanár úr, nyomja meg a gombot, akkor kinyílik, de csak akkor, mikor zöld lesz.
Ádám most már a gombot nyomogatja, de még mindig nem zöld és így nem nyílik ki.
- Ákos, segíts már, hát ez a szar nem nyílik ki! - Ákos odamegy, épp zöld lesz a gomb és kinyitja az ajtót.
- Ennyi.
Olyan gyorsan sprinteltünk fel a vonatra, hogy így még talán sehová, csak egy olyan helyért, ahol le lehet ülni. Találunk is nyolcat, így mindenkinek kényelmesen van ülése. Már annyira vakít a nap hat óra felé, hogy napszemüvegen keresztül sem látok semmit és senkit. A jármű csiga lassú, Viktort már nagyon unom, be nem áll a szája, úgy beszél, mintha egy vallatáson lenne és az életéért harcolna. Nagyjából két óra lett az út, majd mikor leszálltunk sorba kellett rendeződni.
- Hol a vége? - emeli fel a hangját a tanár úr, majd hátra megy, magyaráz egy keveset, mutogat és visszajön. - Balfa, azaz balfék banda!
Gyorsan befogta, majdnem olyat mondott, amit nem kellett volna. Kis séta után újra a koleszban találjuk magunkat, Ádám elköszön, holnap újra jön, mi pedig megyünk vacsorázni, utána pedig kapunk egy kis műsort estére, majd fürdés és tizenegykor lámpaoltás, kikapcsolják az áramot.
Úgy érzem kellőképpen elfáradtam, meg persze úgy, hogy nekem ebben a közegben van a helyem, pulsz még annak is örülök, hogy megismertem egy ilyen embert, mint Ádám, nagyon bírom a stílusát, remélem ez így is marad öt éven keresztül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése